Ha a hátsó ajtón keresztül és sokkal kisebb mértékben is, de hamarosan mégis újabb kínai vállalatok kerülhetnek be az MSCI Emerging Markets indexeinek kosarába - tudósít a Reuters. A hírügynökség szerint az MSCI indexszolgáltató még ebben a hónapban úgy módosítja feltörekvő piaci indexeinek kosarát, hogy abban helyet kapnak az olyan nagy kínai cégek részvényei is, amelyekkel nem Kínában, hanem külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban kereskednek.

Emlékezetes, hogy az MSCI júniusban úgy döntött, hogy sok szereplő várakozása ellenére mégsem kerülnek be a kínai szárazföldi (azaz a sanghaji és sencseni tőzsdén jegyzett) "A" részvények feltörekvő piaci részvényindexeinek kosarába. A döntéstől sokan vártak további keresletet a kínai részvények irányába, hiszen az indexek az azt követő alapokon és más portfóliókon keresztül hatalmas keresletet generálhattak volna a kínai részvények felé. A negatív döntést követően indult meg az a lejtmenet a kínai részvénypiacokon, amelynek során a Sanghai Composite Index két hónap leforgása alatt 40 százalékot veszített értékéből.

Nagy teszt az intervenciók után

Az eladási hullám közepette a kínai hatóságok számos lépést tettek amellyel az esés hevességét kívánták csökkenteni. Megtiltották a cégek számára a saját részvények eladását, a kínai állami vállalatok sajátrészvény-vásárlási programokat indítottak, több tőzsdei kereskedőt és befektetőt is letartóztattak, akik az áresésre játszó pozíciókat nyitottak, a kínai jegybank megkönnyítette a brókercégek számára a finanszírozást, többször kamatot csökkentett, s végül leértékelték a jüant. Eközben számos kritika érte a kormányzatot, szakértők szerint ugyanis a közvetlen állami beavatkozás a piacon ugyan csökkenthette a zuhanás hevességét, azonban Kína ezzel több évet lépett vissza gazdaságának liberalizációja és modernizálása terén.

Peking korábban azt szerette volna elérni, hogy több külföldi tőke áramoljon részvénypiacára, azonban a beavatkozások könnyen lehet, hogy jelentősen csökkentették a piac vonzerejét.

A külföldön jegyzett kínai részvények mentesek maradtak az említett közvetlen állami beavatkozásoktól. Az MSCI most elsősorban olyan amerikai letéti igazolásokat (ADR) tenne bele feltörekvő piaci indexeinek kosarába, amelyeket elsősorban Kínában tevékenykedő cégek bocsátottak ki.

A cégek között olyanok szerepelnek, mint az Alibaba és a Baidu. Az internetes áruház és a keresőóriás papírjainak vásárlásával úgy szerezhet az egyre inkább fogyasztók által hajtott kínai gazdaság irányában kitettséget a befektető, hogy közben mentesül a kínai részvényeket érintő állami beavatkozásoktól - vélte Marc Chandler, a Brown Brothers Hartman szakértője.

Az elemzők szerint az indexsúlyok változása nyomán fél év alatt 70 milliárd dollárnyi plusz kereslet is jelentkezhet az érintett papírok iránt. Eközben a kínai részvények súlya - amelyek a Hong Kongban jegyzett cégeken keresztül már szerepelnek az indexben - 23-ról 26 százalék fölé nőhet.

A Reuters szerint a 70 milliárd dolláros összegnek mintegy tizede jöhet automatikusan az indexkövető passzív portfóliók részéről. A maradék azonban a portfóliókat kezelő szakemberek döntéseitől függhet. A hírügynökség becslései szerint jelenleg mintegy 1600 milliárd dollárnyi vagyont fektetnek be világszerte az MSCI Emerging Markets indexei alapján.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!