A Szaúd-Arábiában történt támadás után - melyben az egyik USA-konzulátus környékén tört ki tűzharc - a nyersolaj ára New Yorkban ismét 43 dollár fölé emelkedett, ami természetesen a szokásos redőkkel árnyékolta be a részvénypiaci befektetők homlokát. A nyugat-európai piaci szereplők dolgát az is nehezítette, hogy az immár 1,34 dollár felett megkapaszkodó euróárfolyam komoly negaív kihatással lesz az exportra termelő cégek negyedik negyedévi teljesítményére. A frankfurti piac nagy vesztese a Volkswagen volt, de jelentősen mérséklődött a DaimlerChrysler jegyzése is, miután a Credit Suisse First Boston csökkentette a célárfolyamot. A Deutsche Lufthansa a kezdeti mérséklődést megfordítva csaknem egy százalékos pluszban zárt. A Deutsche Börse árfolyama azután került lejtőre, hogy a Dresdner Kleinwort Wasserstein szerint a cég a London Stock Exchange felvásárlására készül. Lemondott az Airbus többségi tulajdonosának, az EADS-nak vezérigazgató-helyettese, ami láthatóan nem tetszett a piaci szereplőknek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!