A régiós piacokon sem volt nagy pörgés a csütörtöki kereskedésben, a BUX jóval átlag alatti, 6,1 milliárd forintos forgalom mellett 0,5 százalékkal került feljebb. Az OTP 1,8 százalékkal került lejjebb, azonban a papírok ma már a részvényenkénti 147 forintos osztalék nélkül forogtak. Ezzel korrigálva a kurzust a részvények árfolyama 1,3 százalékkal került feljebb. A Mol 0,6 százalékot esett, míg a Magyar Telekom 1,9 százalékot emelkedett, a Richter pedig 0,1 százalékot esett. Utóbbi ma jelentette be, hogy egy újabb megállapodással tovább erősíti latin-amerikai pozícióját.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!