Észak-Korea meglegyintette az ázsiai piacokat

Várhatóan minimális gyengüléssel nyitnak pénteken a vezető nyugat-európai értéktőzsdék. A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 és a frankfurti Dax-30 csütörtöki záróértékén nyit, a párizsi CAC-40 pedig 3 ponttal süllyed a nyitás követő percekben.
MTI-Eco, 2016. szeptember 9. péntek, 08:13

A piacon csalódást okozott, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki ülésén nem hozott újabb monetáris politikai gazdaságösztönző intézkedéseket, nem terjesztette ki az eszközvásárlási programot, annak ellenére, hogy csökkentette az euróövezet idei és jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését.

A tőzsdéken valamilyen közvetlen akciót vártak, de legalább utalást a jövőbeli intézkedések lehetőségére és természetére. Ennek ellenére több elemző úgy véli, hogy az EKB legkésőbb a kormányzótanács decemberi ülésén meghosszabbítja a jövő márciusban lejáró eszközvásárlási program érvényét.

Csütörtökön vegyesen zárt Nyugat-Európa. A DAX-30 0,72 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,34 százalékkal csökkent, az FTSE-100 viszont 0,18 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,25 százalékkal ment le.

Ázsiában nyugtalanságot keltett, hogy szeizmikus mérések szerint Észak-Korea újabb nukleáris robbantást hajtott végre.  A tokiói Nikkei-225 erős csökkenéssel indult, majd nyugodtabb lett a hangulat, és az index minimális nyereségbe kapaszkodott fel, mert a jen gyengülése javítja a japán exportgazdaság esélyeit. A szöuli Kospi viszont 1,39 százalékkal esett.

A hongkongi Hang Seng 1,59 százalékos nyereségben állt a kereskedés vége felé, mert a pekingi kormány megkönnyítette, hogy kínai cégek részvényeket vásároljanak az önálló gazdasági entitás tőzsdéjén. A Shanghai Composite Index gyakorlatilag nem változott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK