Kiderült, kínai tulajdonban is van Európa egyik legfontosabb cége

Az egyik legnagyobb európai elszámolóház, az Euroclear nyilvánosságra hozta részvényesei listáját és kiderült, az ötödik legnagyobb tulajdonosa a kínai jegybank egyik társasága. A cég nem csak az európai, de a globális pénz- és tőkepiacok működése szempontjából is kiemelt fontosságú.
Lovas-Romváry András, 2020. január 2. csütörtök, 12:26
Fotó: Shutterstock

A belgiumi székhelyű, egyik legnagyobb európai elszámolóház nyilvánosságra hozta részvényeseinek adatait, s ebből kiderült, az ötödik legnagyobb tulajdonosa a kínai állami vagyonalap, amely az ázsiai ország devizatartalékait kezeli a kínai központi bank szervezeteként - írja a Financial Times.

A társaság oldalán megjelent tájékoztatás szerint az alap részesedése 4,26 százalék a világon is jelentős szereplőnek számító elszámolóházban, és a lap szerint részvényeit már legalább négy éve vásárolta.

Az, hogy a részesedés adatai napvilágra kerültek, annak köszönhető, hogy az Euroclear változtatni szeretne részvényesi struktúráján. Az elszámolóház tulajdonosai jelenleg legnagyobbrészt annak felhasználói, azonban a cég vezetése jelenleg vizsgálja a módját annak, hogy hogyan lehetne kisebb tulajdonosai számára lehetővé tenni részesdésük értékesítését.

Az Euroclear szerepe kritikus a pénz- és tőkepiacok olajozott működésében, a társaság kezeli a különböző ügyletek fedezeteit és számol el számos fontos tranzakciót a befektetők számára. Az általa letétként kezelt vagyon nagysága eléri a 28 ezer milliárd dollárt.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint a kínai vagyonalap részesdését közvetlenül egy a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cég, a Kuri Atyak Investments Limited kezeli. A cég egyik képviselője helyet kapott az Euroclaer igazgatóságában is, azonban az elszámolóház nem említi a kínai állami vagyonalapot.

A cég üzleti partnerei a világ minden táján megtalálhatóak, ezek 14 százaléka ázsiai. Ezen a piacon egyébként komoly versenytársa a Deutsche Börse tulajdonában álló Clearstream is. Négy legnagyobb részvényese a francia értékpapír-kezelő cég, a Sicovam (ezzel már több mint 10 éve egyesítette tevékenységét), az Intercontinental Exchange, a London Stock Exchange és a JPMorgan. Miután tavaly néhány nagyobb tulajdonos értékesítette részesedését az Intercontinental Exchange és a London Stock Exchange részére, a cég tavaly megbízta a Goldman Sachsot, hogy dolgozzanak ki stratégiai opciókat arra, hogy a kisebb tulajdonosok is kiszállhassanak.

Az elszámolóház az első negyedév végéig elhalasztotta a döntést a tulajdonosi szerkezetét érintő kérdésekről, miután részvényesei között egyet nem értés alakult ki a cég jövőjével kapcsolatban. E miatt ugyanis több potenciális vásárló visszalépett, közöttük a Hellman & Friedman, a CVC Capital Partners és a GIC, a szingapúri állami vagyonalap. A vállalat 20 legnagyobb részvényese kezében van a részvények 73 százaléka, míg a maradék 27 százalékon 95 részvényes osztozkodik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK