A Fed csütörtöki diszkontráta-emelésről szóló bejelentése ugyan nem hozta meg az elemzők által várt korrekciót, ám hétfő délelőttre mégis elpárolgott a vételi nyomás az európai parketteken. A brit FTSE és a német DAX 0,1 százalékkal emelkedett, míg a francia CAC-40 ugyanilyen mértékben csökkent hétfő délelőtt. Az indexek nyitásban még egy százalék körüli pozitívumot jeleztek, majd gyorsan irányba álltak - délnek. A bányaipari vállalatok részvényei továbbra is drágulnak; a Vedanta és Kazakhmys papírjai közel 3 százalékkal, a Rio Tinto részvéynei pedig mintegy 2 százalékkal pénteki záróértékük felett forog a londoni parketten. A pénzintézeti papírok közül a Bank of Ireland részvényei nagy mértékben, 7,1 százalékkal estek - a papír zuhanását az váltotta ki, hogy a bank osztalékfizetés helyett inkább részesedést ajánlott fel az ír kormánynak. Emelkedni tudott viszont a Barclays és a Royal Bank of Scotland Londonban, a SocGen és a BNP Paribas Párizsban, s a Commerzbank Frankfurtban. A francia papírok közül legjobban az Alcatel-Lucent részvényeit viszik, míg a leginkább a kiskereskedelmi részvényektől próbálnak szabadulni. Frankfurtban a Mercket ütik a legjobban; a gyógyszerpapír 0,5 százalékkal értékelődött le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!