Európa még optimista volt, az USA már nem

Estére a költségvetési szakadékkal kapcsolatos vita elrontotta a piacok hangulatát.
NAPI, 2012. december 19. szerda, 18:27
Fotó: Napi.hu

Az európai tőzsdék szerdán is a költségvetési szakadéktól való távolodás jegyében teltek, ám az amerikai piacokat már elbizonytalanította, hogy  John Boehner republikánus többségi vezető "B terv"-re is szükség lehet a költségvetési szakadék elkerüléséhez, ami kiadások csökkentést jelentené. A Fehér Ház rögtön meglebegtette az elnöki vétót, ami az amerikai piacokat hazavágta, amit még az sem tudott megmenteni, hogy a várnál kisebb mértékben csökkent a novemberben megkezdett lakóingatlan-építések száma.

Mivel a költségvetési adok-kapok az európai zárás után bontakozott ki, az öreg kontinens még optimistán zárt. Londonban a FTSE 0,4 százalékos, a német Dax 0,2 százalékos, a párizsi CAC 0,45, míg a madridi IBEX 1,2 százalékos pluszban zárt. Az európai reményekből a bankszektor vette ki a legnagyobb nyereséget: a HSBC 1,9 százalékkal emelkedett Londonban, a Banco Santander Madridban 0,9 százalékkal, míg Párizsban a BNP Paribas 1,6 százalékkal  drágult.

Az amerikai piacok este hat után túl voltak az optimista nyitáson, majd az esésen és az irányt keresték: a Dow 0,1 százalékos, az S&P 0,2 százalékos mínuszban volt, a Nasdaq pozitív nullán állt. Több céges hír is megjelent szerdán: a General Motors bejelentette, hogy 200 millió részvényt vásárol vissza az amerikai kincstártól januárban 5,5 milliárd dollárért, ami 26 százalékról 19 százalékra csökkenti a kincstár tulajdonrészét. A piac a bejelentésre nyolc százalékos rallyval reagált.

Oracle árfolyama négy százalékkal emelkedett azt követően, hogy a társaság keddi zárás után közzétette negyedéves számait. A vállalat a szoftver üzletág növekedésének köszönhetően felülteljesítette az elemzői várakozásokat.

A vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai olajtartalékok a múlt héten, amit azonnal áremelkedéssel reagált le a piac: a WTI könnyűolaj 1,6 dollárral 89,5 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK