Júliusban havi összevetésben stagnált mind az eurózóna, mind pedig a 15 tagú Európai Unió termelői árszínvonala, éves szinten pedig 0,6 százalékos csökkenés történt a júniusi, 1,1, illetve 1 százalékos visszaesés után. Elemzők szerint a vártnál kevésbé csökkenő termelői árak némi optimizmusra adhatnak okot, hiszen inflációs nyomásról továbbra sincs szó, miközben a termelők árérvényesítési képessége a korábbiaknál kevésbé gyenge. A kedvező makrohír ellenére a gyenge világpiaci környezet hatására zuhantak a részvénypiacok. Az egyik legnagyobb vesztes a telekom-szektor volt. A Deutsche Telekom papírja annak ellenére zuhant, hogy a német pénzügyminisztérium cáfolta ahírt, miszerint el kívánnák adni részesedésüket a cégben. Az SAP is cáfolta a híreket, miszerint a cég profit-warningot adna ki csütörtökön napvilágot látó gyorsjelentésében, ám a cég papírja így is esett, mivel a három alapító megállapodott abban, hogy ezentúl nem szükséges mindannyiuk hozzájárulása ahhoz, hogy eladják részesedésüket a cégben. A technológiai szektorban a chipgyártók papírjai szenvedtek el érzékeny veszteségeket, miután Lehman Brothers csökkentette a piacvezető Intellel szemben támasztott forgalom-elvárását. Számos cég részvényénak kurzusa azután kezdett esni, hogy a ötven legnagyobb kapitalizációjú európai részvény áralakulását követő DJ Euro Stoxx 50 kosarának hétfői újrakeverése után kimaradtak abból. Ilyen volt a svéd Ericsson, valamint a francia Vivendi Universal és Pinault-Printemps papírja. z olajrészvények mélyrepülésének a kőolaj árának csökkenése adta meg a kezdőlökést, mivel úgy tűnik, az iraki diplomáciai lépések után elkerülhető az esetleges közel-keleti konfliktus. A Shell részvénye 6,5, míg a BP-é 6,0 százalékot veszített értékéből. A bankszektorban az okozott pánikot, hogy a Merrill Lynch leminősítette a HBOS és a Barclays papírjait.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!