Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piacon nem voltak nagy elmozdulások, nagyon szűk sávban mozogtak az árak. A BÉT a külföldi piacokhoz hasonlóan pluszban kezdett, később azonban kicsit elszakadt a kinti trendtől, és a napot mínuszban zárta.

Mivel az OTP kedden viszonylag magasan zárt, visszaesése egyedül eldöntötte az index irányát. Csak a Richterből és az OTP-ből volt a zárószakaszban jelentősebb forgalom, a többi papír esetében mind a forgalom, mind az ármozgás kicsi volt. A külföldi piacokon pozitív volt a hangulat, tartják az irányt, még a környékbeli régiós tőzsdék is pluszban zártak - mondta az üzletkötő.

A Mol 60 forinttal, 0,49 százalékkal 12 220 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 73 forinttal, 1,33 százalékkal 5405 forintra csökkent, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,04 százalékkal 390 forintra nőtt, forgalma 136,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 4455 forintot ért, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!