Fekete bárány lett az OTP

Napi csúcsán zárt a magyar tőzsde pénteken, így a hét utolsó napján sem jött még el a sokak által várt lefelé irányuló korrekció a magyar tőzsdén.
NAPI, 2009. szeptember 18. péntek, 17:03
Fotó:

A BUX ugyan a nap elején még mínuszban kezdte a napot, miután Amerikában picit estek az indexek előző este. A vezető index ugyanakkor az OTP vezérletével talpra állt, és délután két órára már pluszba is lendült.
Végül majdnem napi csúcsán 0,4 százalékos pluszban fejezte be a napot, ami 20 729 pontot jelentett.

Az index emelkedését a napközben szárnyakat kapó OTPfogta vissza a nap végén. A bankpapír ugyanis 1 százalékos mínuszban 5370 forinton fejezte be a napot, úgy, hogy napközben ismét megközelítette a csütörtökön beállított 5500 forintos éves csúcsát.

A többi vezető részvény viszont pluszban fejezte be a napot, a záró szakasz felkötésének betudhatóan. A Mol például a vezetői részvény értékesítések dacára 1 százalékkal 16 250 forintra tudott emelkedni. A Magyar Telekomot nem zavarta az emelkedő hozamkörnyezet sem, a papír ugyanis a nap végére magabiztosan hagyta maga mögött a napokig ellenállásként tornyosuló 800 forintos szintet. A telekomrészvény végül 813 forinton 0,4 százalékos pluszban fejezte be a napot.

A nagyok közül a legtöbbet a Richter tudta drágulni, amely 2,3 százalékkal 38 880 forintra emelkedett. A kisebbik gyógyszergyártó 0,5 százalékkal 19 600 forintra nőtt.

A jelentős profitemelkedést bejelentő RFV 4,4 százalékkal 3655 forintra szaladt fel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bandras, 2009.09.18 22:41

Nem baj majd 6k körül lehet szüretelni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html