Úgy tűnik sikeresen vészelte át a válság első hullámait a Rába, a cég drasztikusan megvágta költségeit, s a negyedévben erősödő forint mellett a korábban hatalmas veszteséget mutató hedge-pozíciók egy részét is zárták. A társaság piacai azonban egyelőre siralmas képet mutatnak. Az árbevétel a második negyedévben nagyobbat zuhant, mint az elsőben, ez részben az erősebb forintnak is betudható, összességében a csökkenés 46 százalékos 2008 első félévéhez képest. Az amerikai nehéztehergépjármű piac zsugorodása 38 százalékos volt az időszakban, európában 45 százalékos volt a visszaesés. A cég futómű üzletágának bevételei 46 százalékkal esetk vissza, az Alkatrész Kft-nél 46,7 százalékos volt a csökkenés, a Jármű Kft sebei is nagyok, itt 46,1 százalék a mínusz.

Az árbevétel csökkenésnek alaposan utánamentek szigorú költséggazdálkodással, így az üzemi szintű nyereség csak 551 millió forintra olvadt a tavalyi első féléves 771 millió forintról. Ugyanakkor a pénzügyi tételek jelentős mínuszt hoztak, ebben a legnagyobb szerepet a hedge ügyeltek immár realizált veszteségei játszották, a félév végéig összesen 2,3 milliárd forintos volt a realizált veszteség. Öröm az ürömben, hogy számításaink szerint a félév végi záróárakkal számolva - ha marad a jelenlegi forint-kurzus - akkor a nyitott állományon már "csak" mintegy félmilliárd forint körüli nem relizált vesztesége lehet a cégnek, tehát erről az oldalról jelentősen enyhülhetett a nyomás (315 forintos eurónál még 10 milliárdos nagyságrendű mínuszt mutathatott volna a nyitott állomány.)

Az első hat hónapban az EBITDA 2 milliárd forint volt, a nettó veszteség pedig 2,7 milliárd forint. A 18,2 milliárdos első féléves árbevételi számok mellett ahhoz, hogy a menedzsment 40 milliárd forint feletti bevételi tervei teljesüljenek, erősebb második félév kellene a cég piacain, erre azonban egyelőre nem nagyon van kilátás.

A Rába az első félév eredményei alapján sikeresen alkalmazkodott a számottevően megváltozott külső környezethez, melyet alacsonyabb termelési volumenek mellett változatlanul az átlagnál nagyobb bizonytalanság és ebből adódóan vállalati szinten a tervezhetőség alacsonyabb szintje jellemez - értékelte az első féléves teljesítményt Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. A társaság mindhárom divíziója megőrizte profitábilis működését, vevői kapcsolatainkat fenntartottuk. Rövid távú céljaink között szerepel, hogy a meglévő megrendelőinknél további munkafolyamatokra nyerjünk el megbízásokat és ezzel a Rába termelésének hozzáadott értéke is az egyes relációkban növekedjen. A termelési méretünk sikeres kiigazítása mellett is a kulcsfontosságú termékterületeken aktív fejlesztéseket végzünk, így a Rába készen áll arra, hogy a jövőben kedvezőbbre forduló iparági környezetben a megnövekedetett és esetenként új típusú piaci igényeket versenyképesen ki tudja elégíteni - közölte a cég vezetője.


A fő számok:



A gyorsjelentés teljes terjedelmében innen letölthető

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!