A Mol 160 forinttal, 0,72 százalékkal, 21 965 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 140 forinttal, 1,66 százalékkal, 8580 forintra erősödtek, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 459 forintra esett, forgalma 152,9 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 69 forinttal, 1 százalékkal, 6952 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1 csatornán elmondta: Európában jellemzően enyhén negatív hangulat volt, hullámzás jellemezte a kereskedést, 0-0,5 százalék közötti mozgásokat lehetett látni a negatív oldalon. A régió szerepelt a legrosszabbul, a lengyel és az osztrák börzén közel 1 százalékos esés volt, a magyar és a román piac zárt pozitívan.

Elmondta, a BÉT-en két húzópapír volt, az OTP és a Richter, a másik két vezető részvény árfolyama csökkent. Varjú Péter emellett az FHB árfolyamának több mint 3 százalékos csökkenését emelte ki, aminek okát abban látta, hogy a befektetők egy kicsit gálánsabb ajánlatot vártak, de a vevő a törvényi minimumot ajánlotta meg.

Az FHB Jelzálogbank hétfőn, tőzsdezárás után jelentette be, hogy a Takarékbank benyújtotta kötelező nyilvános vételi ajánlatát jóváhagyásra az MNB-hez. Az ajánlattevő az "A" sorozatú törzsrészvényekre és a "B" sorozatú osztalékelsőbbségi részvényekre 533 forintot, a "C" sorozatú törzsrészvényekre pedig 5330 forintot kínál részvényenként. Az ajánlati ár megegyezik a tőzsdén forgó "A" sorozatú részvények vételi ajánlat benyújtását megelőző 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárával. Az FHB részvények 526 forinton zárták a keddi kereskedést, ami 17 forinttal, 3,13 százalékkal marad el a hétfői záróártól.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!