A hétfői ugrás után tegnap csendben tovább kapaszkodtak felfelé a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones Ipari Átlag 30 pont emelkedés után 10 437 ponton, az S&P 500-as index egy ponttal feljebb 1110 ponton zárt, a Nasdaq Composite 6 ponttal feljebb 2203 ponton zárt. Eközben az elmúlt hónaőok forgatókönyvétől eltérően a dollár is erősödött.

A dollár 1,4869-ig erősödött vissza az euróval szemben. A zöldhasút napok óta a verbális intervenció erősíti lassan, hétfőn Ben Bernanke Fed elnök beszélt mellette, ma az egyik Fed kormányzó utalt arra, hamarosan elkerülhetetlen lesz a kamatok lassú emelése.

A Dow komponensei közül egyedül a Microsoft és a Merck volt képes egyszázalékot meghaladó mértékben erősödni, előbbi 1,5, utóbbi 1,3 százalékkal lett drágább. Másfél százalékkal csökknet viszont a McDonald's árfolyama, a gyorsjelentését közlő Home Depot kurzusa 2,5 százalékkal lett alacsonyabb.

A vezető részvényindexek egyébként most nagyjából félúton járnak pontértékben a 2007. októberi csúcsuk és a 2009. márciusi mélypontjuk között. Ha valaki az időfaktort is szereti figyelemmel kísérni, annak érdekesség lehet, hogy a csúcs és a mélypont közötti időszak 17 hónapjának felét tette ki az emelkedéssel eltelt idő eddig. Naptári napokban ez annyit tesz, hogy a csúcs és a mélypont között 513 nap telt el, a mélypont óta pedig 257. A nagy mozgások ellenirányú mozgásai általában egyharmad-kétharmadot tesznek ki a tőzsdéken a fibonacci számsorok kedvelő szerint, azonban az ellenirányú trendek leggyakrabban félúton állnak meg. Így a technikai elemzők egy jelentős része folyamatosan kongatja a vészharangokat, a bikának ennyi és ne tovább. A részvényárfolyamok azonban a jelek szerint egyelőre nem hajlandóak sem a naptári napokat, sem a pontokat számolgatni, hanem zavartalanul törnek újabb és újabb csúcsok felé, érdemi korrekció nélkül.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!