Aki teheti, vegyen egy nagy rakás dollárt, utazzon el Amerikába, és verjen a fenekére a pénznek – lényegében ezt ajánlotta reggeli telefoninterjúnkban Kolba Miklós, az ING Bank devizakereskedője, látva, hogy mindössze 194,50 forintot kell adni egy dollárért. Az euró 10 óra tájban 256,30-on állt, aminek nem igazán találni magyarázatát azon túl, hogy a régiós valuták szintén erősödtek. Úgy tűnik, a kamatkülönbözet felülír minden egyéb árfolyam-alakító tényezőt. A nap további részében nem történt jelentősebb elmozdulás, az euró 255,70 és 256,75, a dollár pedig 193,80 és 194,60 forintos sávban szaladgált minimális forgalom mellett. Délután négy óra körül a közös devizát 256,30, a dollárt pedig 193,40 forinton jegyezték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!