Annak ellenére, hogy akadt hír, mely megmozgatta volna a bankközi devizapiac forint szekcióját kedden, az árfolyamopk csak szűk sávban mozogtak. Az ECB vegyes fogadtatása a jegybanktörvény módosításai kapcsán, valamint Járai Zsigmond MNB-elnök tiltakozása ugyanabban a témában fel is kavarhatta volna a forint piacán a több hetes állóvizet, ám erről szó sem volt. Napközben az euró árfolyama 246 forint közelében is járt, délutánra azonban 245,00/20 forintra csökkent, ami némileg gyengébb, mint az egy nappal korábbi szint. A dollár kurzusa 189,3 és 190,5 forint közt mozgott, a délutáni 189,8 forintos szint azonban megegyezett a hétfőivel. Csütörtökön jelenik meg a hazai inflációs adat, az talán némi életet visz a kereskedésbe.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!