Csütörtökön a lengyel zloty esése, illetve a régiós devizák gyengülése nyomán lejtőre került a forint a bankközin. A zloty veszteségeit részben az indokolta, hogy a 4 százalékos irányadó rátát eredményező lengyel kamatvágás és az ECB 2,5 százalékos kamatot hozó emelése folytán jelentősen szűkült a kamatkülönbözet. Az ECB elnökének szavai, amelyek az eurózóna inflációs kockázatairól szóltak, felerősítették az ottani kamatemelési várakozásokat, márpedig ez nem kedvez sem a forintnak, sem a többi fejlődő piac devizájának. Péntek délelőtt tovább gyengültek a régiós devizák: az euró kurzusa 254,70/80 forintra, illetve 3,8010 zlotyra emelkedett. A forint euróhoz viszonyított gyengülése, valamint az euró/dollár keresztárfolyam változatlansága az amerikai fizetőeszköz drágulását hozta. A reggeli, 211,50 körüli szintről visszatért 212 forintra, ami megfelel a csütörtök délutáni jegyzésnek. Az ING Bank üzletkötője szerint a forint szerény forgalomban felmutatott süllyedése hátterében nemzetközi szereplők stoploss-megbízásai állnak, amik további euróvételeket jelentettek. Kolba Miklós megismételte: miután a jegyzés átvitte 254,20-as erős ellenállási szintet, a következő rezisztencia 256-nál van. Addig azonban a szakember szerint nem lesz sima az út, a lélektani határnak számító 255-ös árfolyam felett már beléphetnek a piacra az euróeladók, így lefelé korrigálhat az árfolyam, vagyis visszaerősödhet a forint, de sok múlik a régiós fejleményeken is. A trader hozzátette: a piac jelenleg tisztul, keresi a helyét a megváltozott kamatkörnyezetben. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az eurózónához képest a magyarországi kamatkülönbözet még mindig kedvező. (A cseh ráta 0,5 százalékponttal kisebb, mint az európai, a lengyelországi 2 százalékponttal magasabb, az MNB-kamat pedig 3,5 százalékkal múlja felül az ECB irányadó kamatát.) Mindazonáltal a régió mind a négy devizapárjánál feljebb kerültek azok a szintek, amik alulról megfoghatják az árfolyamot, euró/forint fronton 253-nál lehet ez az érték - vélekedett az üzletkötő.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!