Gyenge nyitás Európában és Budapesten

Csökkenő indexekkel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,35 pontos emelkedéssel, 23 827,09 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest minimálisan erősödött a BUX.
MTI-Eco, 2015. november 27. péntek, 09:16
Fotó: Reuters

A londoni FTSE-100 index 0,56 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,51 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,58 százalékkal állt csütörtöki záróértéke alatt a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,46 százalékkal csökkent. Csütörtökön nyereséggel zártak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. A DAX-30 1,35 százalékkal, az FTSE-100 0,88 százalékkal, a CAC-40 1,08 százalékkal emelkedett.

Az olaj jegyzése kissé gyengült. Az orosz-török feszültségnek már nincs hatása, a túlkínálat pedig változatlanul nagy, sőt még nőni fog, mert a hírek szerint újra megindul a termelés két líbiai olajmezőn. Az árakra nyomást gyakorolnak a csalódást keltő kínai gazdasági adatok is.

A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 71 centtel 42,33 dollárra csökkent. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 29 centtel 45,17 dollárra ment le.

Az arany jegyzése hat hete folyamatosan csökken, és hatéves mélypontjához közeledik. A piacot lenyomja az erős dollár és a jóformán biztosra vehető amerikai kamatemelés. A magasabb kamat növeli a dollár vonzerejét, de csökkenti az aranyét, amely nem biztosít hozamot. A fém unciáját (31,104 gramm) reggel 1067,35 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,4 százalékkal csütörtök esti ára alatt.

Az euró árfolyama alig mozdult, az európai valutát reggel 1,0626 dolláron jegyezték.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK