Tart a visszarendeződés a lendületes árfolyam-emelkedés után, amit az amerikai költségvetési szakadék utolsó pillanatban történt áthidalása váltott ki a nemzetközi tőzsdéken. A befektetők figyelme most már kezd az újabb kihívásokra, például az amerikai adósságplafon problémájára, valamint a Fed gazdaságösztönző céllal végrehajtott monetáris enyhítő programjának közelgő befejezésére terelődni.

A Fed december 11-12-i kamatdöntő ülésének csütörtök este közzétett jegyzőkönyvében foglaltak arra engedtek következtetni, hogy a Fed akár már az idén kész véget vetni a gazdaságösztönző céllal folytatott mennyiségi monetáris enyhítő programjának. Ennek tükrében a piacok a decemberi amerikai foglalkoztatási adatok péntek délutáni közzétételére várnak további lépéseik megtervezéséhez. Az amerikai munkaügyi minisztérium európai idő szerint 14.30-kor teszi közzé a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak számának alakulását, valamint a decemberi munkanélküliségi rátát.

Az európai tőzsdei kereskedés kezdete előtt mintegy másfél órával a határidős index jegyzések alapján piaci szakértők a londoni FTSE-100 indexre 5-11 pont, 0,2 százalék, a frankfurti Xetra DAX indexre 6-13 pont, 0,2 százalék, a párizsi CAC-40 indexre pedig 11-12 pont, 0,3 százalék csökkenést jeleztek nyitásra.

Csütörtökön az indexek vegyesen zártak, a londoni 0,33 százalékkal emelkedett, míg a frankfurti 0,29 százalékkal, a párizsi 0,34 százalékkal, az EU Stoxx 50 pedig 0,37 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!