Gyengül a forint, mégsem kell aggódni a devizahiteleseknek

Egyetlen igazán izgalmas hír volt kedden, ami megmozgatta a devizapiacokat ez pedig a kínai kamatemelés volt, ami főleg a feltörekvő devizák árfolyamának nem tett jót - mondta a Napi Gazdaság Onlinenak Csajbók Róbert, az ING devizapiaci üzletkötője.
NAPI, 2011. február 8. kedd, 16:50

A forint ennek betudhatóan gyengült a reggeli 268 forint körüli szintekről 269 forint fölé az euróval szemben. A magyar deviza árfolyama szempontjából azonban ez is egy jó árfolyam - tette hozzá Csajbók, aki szerint a kormányzat reformterveinek a bejelentéséig erős maradhat a forint.
A nemzetközi piacokon tovább tart az euró megszűnése miatti félelem csökkenése. Így a befektetők egyre jobban árazzák ki ezt a szorongásukat, ami újra emelkedő euró dollárt jelentett. Mindez ráadásul megmutatkozott az euró/svájci frank keresztárfolyamban is. Az 1,31-ig erősödő euró hatására a forinttal szemben is a 205-ös szintig gyengült a svájci deviza, ami egy kis megnyugvást hozhat a magyar adósoknak is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK