Honvédségi terepjárót szállíthat a Rába! (bő)

A Rába Rt. bejelentette, hogy a Magyar Honvédség katonaijármű-beszerzési pályázatára benyújtott ajánlata alapján a bírálók a Rába Járműgyártó Kft.-t választották a Magyar Honvédség beszállítójának a terepjáró járműkategóriában 15 éves időszakra.
Mezősi Tamás, 2003. január 14. kedd, 11:44
Fotó:


A Rába várakozásai szerint ez a keret maximum 8000 darab gépjármű szállítását teszi lehetővé másfél évtized alatt. A következő hetekben dolgozzák ki a hosszú távú keretszerződést, majd annak aláírása után határozzák meg az első két év, azaz 2003-2004 konkrét szállítási feltételeit.

Régóta húzódó és sokszor módosított pályázat végére került most végre pont. Az első 2000 októberében kiírt pályázat még mintegy 11 ezer jármű szállításáról szólt 230 milliárd forint értékben. A kormányváltás után a tárca új vezetése új haderő-fejlesztési elképzeléseire hivatkozva 2002 júliusában eredménytelennek minősítette a pályázatot, s új tendert írt ki, tízezer darabos keretszámmal, s a járművek fajtái is megváltoztak.

Az előző tenderen egyébként a legtöbb kategóriában a Rábát (a DaimlerChryslerrel együttműködve) és az Ikarust (a Renault-val párban) tartották a legesélyesebbnek, rajtuk kívül indult még az Iveco, az MAN, a Volvo és a Tatra is. (Az Ikarus Rt.-vel a Volvo Truck & Bus Ltd. is tervezett együttműködést, az Ikarusbus Rt.-t pedig a Iveco Co. is bevonta volna a teljesítésbe.)

A mostani beszerzési eljárásban is a két magyar cég volt a favorit, hiszen Juhász Ferenc honvédelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a beszerzések során a hazai ipar és gazdaság érdekeit mindenképpen figyelembe veszik.

A portfólió-tisztítást sikeresen levezényelő Rába számára a legjobb pillanatban jött a megrendelés igaz idén a tender keretében még csak 4,5 milliárd forintot költ el a tárca. Minden bizonnyal siralmas évzárásről számol be ugyanis februári gyorsjelentésében a győri gyár, fő üzletágaitól például az utolsó negyedévben másfél milliárdos veszteséget vár a Rába.

A menedzsment tervei szerint - nem tudni, hogy ezek számoltak-e a tender megnyerésével - az árbevétel stagnálása mellett 3,7 milliárd forinttal javulhat majd a gépgyártó társaság eredménye.

A tender részleteiről a 14 órakkor kezdődő sajtótájékoztatót követően számolunk be, vélhetőeg azt követően a papírokat a piacra is visszaengedik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK