A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 464,06 ponttal, 1,99 százalékkal, 22 859,6 pontra esett vissza.

Az S&P 500-as mutatója 43,89 ponttal, 1,75 százalékkal csökkent, és 2463,07 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 108,24 ponttal, 1,63 százalékkal lett alacsonyabb, és 6528,59 ponton zárt.

Gyenge kezdést követően jelentős mínuszban zártak a New York-i tőzsde irányadó indexei, az árfolyamok folytatták az előző nap második felében elért csökkenést. Az árfolyamesést döntően az okozta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntését követően jelentősen romlott a globális piaci hangulat. A Fed szerdán, a piaci várakozásokkal összhangban megemelte ugyan 25 bázisponttal az irányadó kamatsávot, egyértelmű jelzést tett ugyanakkor arra, hogy a korábbihoz képest mérsékli a monetáris szigorítás tervezett ütemét: jövőre ezért három helyett sokkal valószínűbb, hogy csak két alkalommal emel kamatot. A Fed az amerikai gazdaság növekedési ütemére és az infláció alakulására vonatkozó előrejelzését is visszafogta.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára a szerdai átmeneti emelkedés után ismét meredek esést mutatott az értékpapír-piaci árcsökkenéssel párhuzamosan a piaci túlkínálat veszélye és a világgazdasági lassulással kapcsolatos aggályok miatt. Közép-európai idő szerint este nyolc óra körül a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 2 dollár 16 cent (4,48 százalék) csökkenéssel, 46,01 dolláron állt. Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára pedig 2 dollár 54 centes (4,44 százalék) mínusszal, 54,70 dollár volt. A WTI ára 2017 augusztusa óta, a Brent ára pedig 2017 szeptembere óta nem látott szintet érintett csütörtökön.

Az arany unciánkénti ára 0,92 százalékkal, 11,50 dollárral 1267,90 dollárra emelkedett New Yorkban. A nemesfém ára csütörtökön csaknem hathavi csúcsra emelkedett. Egy euróért 1,1470 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon a délután fél négy körül jegyzett 1,1443 dollár után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!