A Mol 10 forinttal, 0,30 százalékkal 3300 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,70 százalékkal 12 770 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 472 forintra nőtt, forgalma 153,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 2,02 százalékkal 5295 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4163,57 ponton zárt kedden, ez 45,77 pontos, 1,11 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A Richter és a Mol erősödése kompenzálta az OTP esését, ennek köszönhető, hogy a BUX végül 0,33 százalékos emelkedéssel tudott zárni. A magyar piac mozgását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén hozott döntések befolyásolták - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.

Az OTP részvények gyengülése pont azzal magyarázható, hogy a jegybanktól várt monetáris szigorítás elmaradt, ugyanis a monetáris tanács nem változtatott az alapkamat mostani 0,9 százalékos szintjén. Az elemző megjegyezte, hogy a kamatok emelkedése általában jót tesz a bankszektornak, ennek hiányában viszont a befektetők a profitrealizálást választják.

A piaci szereplők főként az MNB kamatdöntő ülésére figyeltek. Az elemző szerint a befektetők most egy kissé csalódottak lehetnek, miután a jegybank nem egy szigorítási ciklust kezdett, hanem csak egy egyszeri szigorító lépést hozott, amelynek eredményeként aztán gyengült a forint az euróval szemben - mondta Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!