A Mol 150 forinttal, 0,65 százalékkal 22 800 forintra gyengült, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8500 forintra erősödtek, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 472 forintra nőtt, forgalma 385,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,72 százalékkal 6965 forintra emelkedett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

A magyar blue chipek vegyes teljesítményt nyújtottak, a Magyar Telekom és a Richter jól szerepelt, az OTP-Mol páros volt a lemaradó, de a magyar bankpapír még így is pénteki zárószintje közelében fejezte be a napot - mondta Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en.

A Mol nagyobb lemorzsolódása azért érdekes, mert az olaj árfolyama hétfőn jelentősen nőtt, miután a szaúd-arábiai és az orosz energiaügyi miniszterek hétvégén jelezték, hajlandóak lennének egy évvel meghosszabbítani a kitermelés korlátozására irányuló megállapodást, ami orvosolni tudná a túlkínálatot. Az olajpapír árfolyama az elmúlt napokban nagyon sokat emelkedett, és egy hirtelen emelkedést követően természetes, hogy vannak korrekciók is. A többi papír szereplése a vezető elemző szerint beleillik a nemzetközi trendbe. Európában is mérsékelt pluszba tudtak lendülni a piacok, a hétvégi német tartományi választásokat követően enyhén pozitív hangulat volt a világban - mondta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!