Indulhat az első magyar angyal alap

Megkapta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF)engedélyét a Day One Kockázati Tőkealap I..
Deák Bálint, 2011. június 30. csütörtök, 12:00
Fotó:

A Straub Elek, Simó György, Molnár András és Kákosy Csaba nevével fémjelzett első magyar angyal kockázati tőkealap elsősorban induló, hazai innováció alapú vállalkozásokba kíván fektetni, az informatika, internet, távközlés, energetika és pénzügy területén.


A Day One Capital alapja a nagyobb kockázati tőkealapokkal szemben a vállalkozások legkorábbi szakaszában száll be a cégekbe. Kisebb tőkét (jellemzően 20-80 millió forintot) és a tipikus pénzügyi befektetőknél jóval több munkát fektet be, viszont mindezért nagyobb hasznot vár el, mint a hagyományos kockázati tőkealapok.


Straub Elek, a Day One Capital Zrt. elnöke szerint az alapkezelő környezetében számos olyan befektetési lehetőség, induló vállalat van, amely kiemelkedő innovációs ötlettel, komoly piaci lehetőséget hordozó termékkel, vagy szolgáltatással rendelkezik. Jelenleg is folytatnak tárgyalásokat ilyen potenciális befektetési célpontokkal, így az alap indulásakor azonnal elkezdhetik a tevékenységüket".

A Day One Capital kockázati tőkealapjának befektetési jegyeit az Equilor Befektetési Zrt.-nél lehet majd jegyezni. Az alapkezelő elsősorban olyan befektetőkre számít, akik elkötelezettek a tehetség felkarolása, az új érték létrehozása és az innováció iránt és akik maguk is azt a célt tűzték ki, hogy nemzetközileg is versenyképes ötletek alapján már egészen korai fázisban segítsenek új, sikeres cégeket építeni. Az alapkezelő az 5 százalékos éves kezelési díj mellett az évi 17 százalékos hozam feletti rész után jogosult sikerdíjra. Az alapkezelő alapító partnerei 80 millió forintot fektetnek az első, hat éves futamidejű PSZÁF által felügyelt alapba, amely a tervek szerint minimum 400 millió forintot kezel majd.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK