A hazai távközlési piac meghatározó szolgáltatója november 15-re hívta össze közgyűlését, melynek napirendjén szerepel a társaság 2005. évi pénzügyi beszámolójának és az osztalékfizetési javaslatnak a megtárgyalása is. Ugyanakkor törvényi előírás és a Magyar Telekom alapszabálya is tartalmazza, hogy legalább tizenöt nappal az éves beszámoló elfogadására összehívott közgyűlést megelőzően nyilvánosságra kellene hozni az éves beszámoló, az igazgatóság és a felügyelő bizottság jelentésének lényeges adatait, valamint a napirenden szereplő előterjesztések összefoglalóját és a határozati javaslatokat. A Magyar Telekom tájékoztatása szerint, a társaság vezetésének nem áll módjában az előírt módon közzétenni a határozati javaslatokat tekintettel arra, hogy nem áll rendelkezésére a közgyűlés elé terjesztendő dokumentum.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!