"A Richter elkötelezett amellett, hogy olyan innovatív, terápiákat vezessen be a piacra, mint a Drovelis, amelyek tovább szélesítik a női fogamzásgátlás területén már meglévő termékkört" - mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke. "Biztatónak tartjuk a EMA Emberi Felhasználásra Szánt Gyógyszerkészítmények Bizottsága (CHMP) által kiadott pozitív véleményt és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a Drovelist elérhetővé tegyük a nők számára Európában."

"Azután, hogy e hónap elején megkaptuk az első törzskönyvi engedélyt Kanadában, nagy örömmel tölt el az Európai Gyógyszerügynökség által megfogalmazott pozitív vélemény," - mondta Leon Van Rompay, a Mithra vezérigazgatója. "Kiemelkedő teljesítménynek tartjuk egy olyan biotechnológiai vállalat részéről, mint amilyen a Mithra, hogy oly sok év munkájának eredményét elérhetővé tudjuk tenni a nők számára.

Szakembereink alkalmazkodóképességét bizonyítja, hogy a Covid-19 által okozott nehézségek ellenére is kiválóan megfeleltek a kihívásoknak. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben az izgalmas projektben megbízható partnerünkkel, a Richter Gedeonnal együtt veszünk részt, mivel ez tovább erősíti majd sikeres együttműködésünket."

Jean-Michel Foidart, a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia Állandó Titkára hozzátette: "Több, mint tíz éve dolgozunk azon, hogy az estetrol-ra, egy természetes, az emberi test által terhesség alatt előállított hormonra alapozva új generációs fogamzásgátló tablettát fejlesszünk ki, amely kedvező előny/kockázati profiljával javítani tudja a nők életminőségét. A termék jelentős áttörést ígér egy olyan területen, ahol évtizedek óta
semmilyen innováció nem következett be."

"Ez az új készítmény egyedülálló jellemzőkkel rendelkezik és jelentősen segíti a reprodukciós egészség megőrzését, a tudatos családtervezést. Az estetrol immár gyógyszerként drospirenone-nal kombinálva fontos áttörést jelent a rendelkezésre álló védekezési megoldások terén, fogamzásgátlóként új lehetőségeket nyit a nők számára világszerte," - mondta Bártfai György, a 2007-ben alapított Diczfalusy
Egon és Anna Alapítvány elnöke, mely szervezet kezdettől fogva feladatának tekinti az alapító szellemi örökségének ápolását és annak átadását a jövő nemzedékei számára.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!