A Mol 0,5 százalékkal 16 595 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1 százalékkal 7130 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,2 százalékkal 465 forintra csökkent, forgalma 542 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 2,3 százalékkal 5596 forintra emelkedett, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en kifejtette: bár erősen nyitottak az európai tőzsdék és a BÉT is, napközben nem volt nagy elmozdulás. Este kezdődött az emelkedés, a DAX index 0,5 százalékkal nőtt. A BÉT-et is a nap végén kezdték felfelé húzni, a BUX több mint 1 százalékos pluszban zárt. A Richter egész nap a pozitív tartományban volt, de az 5596 forintos záróár lényegében az utolsó fél órában alakult ki. Az OTP esetében is a nap végére jöttek meg a vevők.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!