Jó nap volt Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,92 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 27 410,14 ponton zárt kedden.
MTI, 2016. július 19. kedd, 18:12
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

A BÉT-en viszonylag magas volt a forgalom, a vezető papírok közül a Richter teljesített a legjobban, amely az előző napokban esett. A Magyar Telekom kivételével jól szerepelt a többi papír is - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.

A vezető európai értéktőzsdék kedden csökkenéssel nyitottak, az európai tőzsdeindexek délután egy óra körül 1 százalék körüli mínuszban mozogtak, és zárás előtt a londoni kivételével mínuszban voltak. A New York-i tőzsdéken háromheti erősödés után enyhén csökkenő indexekkel indult a kereskedés.

A Mol 85 forinttal, 0,49 százalékkal 17 595 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 1,30 százalékkal 6630 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 445 forintra csökkent, forgalma 580 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 2,65 százalékkal 5800 forintra emelkedett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1710,67 ponton zárt kedden, ez 2,42 pontos, 0,14 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK