A Goldman Sachs elemzőinek becslése szerint a kínai kormány eddig mintegy 145 milliárd dollárnak megfelelő összeget költött el a tőzsdei áresés megállítására az elmúlt hónapokban. Ez az összes tőzsdén forgó részvény közkézhányadának a 2,2 százalékára rúg, ha azok kapitalizációjával számolunk, s az e célra rendelkezésre álló összeg mintegy felét jelentheti - vélik a befektetési bank elemzői a Bloomberg szerint.

Mivel a Goldman úgy számol, hogy még több, mint ezermilliárd jüan állhat a kormány rendelkezésére részvénypiaci intervenciós célokra, ezért egyelőre alaptalanok azok az aggodalmak, amelyek az állami vásárlások leállása miatt várnak további áresést a kínai tőzsdén.

A kínai részvények mintegy 3400 milliárd dollár értékben veszítettek értékükből a június eleje óta tartó tőzsdei áresés nyomán, amelyet a tőkeáttételes ügyletek és a gazdaság növekedési kilátásaival kapcsolatos aggodalmak csak súlyosbítottak. A kínai kormányzat az áresésre válaszul eddig példátlan intézkedés sorozattal válaszolt az áresésre, ezek között szerepelt az állami szervek és állami vállalatok nagy mennyiségű részvényvásárlása is.

A Goldman elemzői szerint most megfelelő mennyiségű forrás áll a kormányzat rendelkezésére ahhoz, hogy támaszt nyújtson az árfolyamoknak akkor is, ha folytatódnának a lakosság részéről a nagy mennyiségű részvényeladások. Szerintük egyébként a Sanghai Composite index esetében a  következő időszakban sávozásra lehet felkészülni, amelynek tetejét 4500 pont körüli értékeknél a beragadt részvénytulajdonosok eladásai, alját pedig 3500 pont körül az állami vásárlások jelölhetik ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!