A Napi Gazdaság cikke

Tavaly október-novemberben a lakosság körében egyre többen figyeltek fel arra, hogy a nemrég tízezer forintos OTP-részvényt háromezerért adják a tőzsdén. Ezek a szereplők korábban egyáltalán nem vagy már jó ideje nem tőzsdéztek, de úgy látták, itt a nagy lehetőség a pénzkeresésre. A részvény árfolyama azóta megfeleződött, de sem pánik, sem komoly eladói nyomás nem tapasztalható a körükben - mondta Juhász Richárd, a Concorde üzletkötője. Hozzátette: csöndben ülnek és jobb időkre várnak. (Az árfolyam péntek délelőtt tovább zuhant, átszakítva az 1300-as szintet is - további részletek itt.)

A befektetők egy második köre 2000 forint környékén vagy alatta szállt be a bankpapírba. Ők sem állnak jól, de nekik nem olyan rossz a helyzetük. Rájuk is a beletörődés jellemző - mondta az üzletkötő. Az első körben szó szerint őrültek háza volt, kapkodtuk a telefonokat, mindenki venni akart arra hivatkozva, ki tudja, mikor adódik még egyszer ilyen lehetőség - mondta Juhász. A hazai magánbefektetői kör most csalódottan szemléli a fejleményeket, a brókerek pedig azt latolgatják, lesz-e ennek a beszállási rohamnak egy harmadik szakasza is.
Juhász el tud képzelni egy olyan mély árfolyamot, aminek még mindig lenne mozgósító ereje. De jobban örülnék, ha erre nem kerülne sor - tette hozzá.

Kétfajta befektető van, az egyik, aki megvette és tudta is finanszírozni a pozícióját, a másik, aki tőkeáttétellel vette és a zuhanó árfolyam miatt kénytelen volt túladni rajta - mondta el Káplár Norbert, a Raiffeisen üzletkötője, majd hozzátette, az utóbbi hónapokban megfigyelhető, hogy minden harmadik pénteken - a határidős kifutások napján - eladási nyomás van a rendszerben.

Az utolsó nagyobb likvidálási időszak akkor volt, amikor 2300-ról szinte egyhuzamban leesett 1420 forintra, akkor ezeknek a vételi pozícióknak a kétharmadát lezárták. A Raiffeisen tapasztalatai szerint azok az ügyfelek őrzik legkitartóbban a papírt, akik a legrosszabbul, például 6000 forint környékén vették meg és kifizették, vagyis nem tőkeáttétellel vásárolók. Az OTP árfolyama szempontjából ez azért szerencsés, mert egy esetleges emelkedésben sokáig nem jelentkeznek a hazai befektetők eladóként: a mostani árfolyam fölötti 20-30 százalékos árfolyamsáv "ki van likvidálva" - mondta Káplár. Kétezer forint alatt iszonyatosan nagy tétel került bele a rendszerbe, legalább ötvenmillió részvény. Emiatt az üzletkötő azt javasolja, hogy aki már vásárolt 2000 alatt, az ne tőzsdézzen vagy tartsa meg az OTP-papírokat.

Aki a prompt piacon vette, az tartja és tartani is fogja - válaszolta kérdésünkre Söre Balázs, a Buda-Cash brókere. Ahhoz, hogy ezek a "promptosok" megremegjenek, nagy pánik, armageddon kell. De ha csak úgy adódik, akkor nem szállnak ki, még akkor sem, ha a mostaninál jóval alacsonyabb lenne az ár - vélekedett. Azt a pénzt hozták ugyanis tőzsdére, amit két-három évig nélkülözni tudnak. Én is a tartásra biztatnám őket, könnyen lehet, hogy ennek a válságnak a nagy nyertesei végre egyszer a kisbefektetők lesznek - tette hozzá. Az újonnan belépőket biztatjuk, hogy kereskedjenek, használják a stop-megbízásokat a veszteségek limitálására vagy a haszon besöprésére.

Söre az amerikai baby boomhoz hasonlította ezt a jelenséget, mondván, tőzsdei befektetők egész új generációja született.

A folyamatos kereskedés azonban veszélyekkel is jár: az egyik internetes kereskedési rendszer adatai szerint azok a befektetők, akik 3000 forint körüli áron szálltak be és azóta folyamatosan üzleteltek (például napon belüli úgynevezett day-trade-ügyletekkel) amellett, hogy elveszítették a 3000 forint és a mostani árfolyam különbségét, átlagosan még további 900 forintnyi kereskedési veszteséget is elszenvedtek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!