Jól meglepte a piacot a Telekom

A várakozásoknál magasabb nettó eredményt és magasabb EBITDA-t ért el a Magyar Telekom az első negyedévben. Az első negyedév eredményét egy ingatlaneladás is kedvezően érintette.
NAPI, 2011. május 6. péntek, 06:25

Ingatlaneladás is segített

Az elemzők által vártnál sokkal kisebb mértékben csökkent az első negyedévben a Magyar Telekom eredménye. A távközlési cég az év első három hónapjában 15,1 milliárd forintnyi nettó nyereséget ért el, ami mindössze 7,8 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, szemben az elemzők által várt 30 százalék feletti visszaeséssel - derül ki a ma hajnalban közzétett negyedéves jelentésből.

Az árbevétel a várt szinten

Az árbevétel 3,3 százalékkal, 142,5 milliárd forintra csökkent, a lemorzsolódás 3,3 százalékos mértéke szinte hajszálpontosan megegyezik a piac által várttal. A bevételcsökkenés oka elsősorban, hogy csökkentek a magyarországi vezetékes hang és internet bevételek, valamint mindhárom országban estek a mobil hangalapú bevételek, amit részben ellensúlyozott a TV és mobil internet bevételek növekedése. A forint gyengülésének kismértékű kedvező hatása volt a nemzetközi leányvállalatok forintban számolt bevételeire (a forint átlagosan 0,7 százalékkal gyengült a macedón dénárhoz képest és egy százalékkal az euróhoz képest).

Ingatlaneladás is segített

Az EBITDA 7,7 százalékkal 57,7 milliárd forintról 53,2 milliárd forintra mérséklődött, az EBITDA ráta 37,4 százalékot ért el, ami mintegy 3 milliárd forinttal magasabb a Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők előzetes becslésénél. A működéshez kapcsolódó, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek és elhatárolások, valamint a telekom adó nélkül számolt EBITDA 3,8 százalékkal 61,5 milliárd forintra nőtt, ami hasonló mértékben magasabb a piaci várakozásoknál. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 43,1 százalék volt 2011 első negyedévében, míg 2010 azonos időszakában 40,2 százalék. Az EBITDA ráta jelentős javulása a személyi jellegű és az egyéb működési költségek terén megmutatkozó szigorú költségcsökkentési intézkedéseknek, valamint az egyéb működési bevételként elszámolt, magyarországi ingatlanértékesítésekből származó 1,4 milliárd forintos nyereségnek köszönhető, az elemzői konszenzus felülmúlása talán részben ez utóbbi tételnek is volt köszönhető.

Segített a csökkenőnek feltételezett adó is

A nyereségadó  a cég kimutatásaiban 2010. első negyedévről 2011. első negyedévre csökkent, mivel csökkent az adózás előtti eredmény valamint hatással volt rá a magyarországi társasági adókulcs 19 százalékról 10 százalékra történő mérséklése is, amely a jelenleg hatályos jogszabályok szerint még mindig érvényes 2013-tól. Számos olyan költség (pl. értékcsökkenés, amortizáció, árfolyamveszteség) van, melyeket jelenleg 19 százalékos társasági adókulcson érvényesít a társaság, míg a kapcsolódó halasztott adó kötelezettséget 10 százalékkal ismeri el kimutatásaiban. Mindaddig, amíg a jelenlegi és jövőbeni adókulcsok között ez a különbség fennáll, a halasztott adó költség alacsonyabb lesz, amely alacsonyabb effektív adórátát eredményez.

Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 39,8 milliárd forintról 44,6 milliárd forintra nőtt. Az EBITDA csökkenését ellensúlyozta a működőtőke javulása, amely egyrészt a szállítói számlák kiegyenlítési időpontja közötti évközi eltérés, másrészt az alacsonyabb adófizetés következménye. Utóbbi a helyi iparűzési adóelőleg késleltetett befizetése miatt csökkent - áll a gyorsjelentésben.

Zuhantak a beruházások

A beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba (CAPEX) 3,4 milliárd forinttal 12,3 milliárd forintra csökkent 2011. első negyedévben 2010. azonos időszakához képest. A CAPEX teljes összegéből a Magyarország szegmensre 9,8 milliárd forint, a T-Systems szegmensre 0,4 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 1,4 milliárd forintot, Montenegróban pedig 0,4 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. A szabad cash flow a 2010. első negyedévi 19 milliárd forintról 2011. első negyedévben 27 milliárd forintra nőtt. A működési cash flow 4,8 milliárd forinttal nőtt, elsősorban a működőtőke javulásának következtében, de az alacsonyabb CAPEX költés és a befektetett eszközök értékesítéséből származó bevétel emelkedése is elősegítette a szabad cash flow növekedését.

A nettó adósságállomány a 2010. március végi 265,4 milliárd forintról 2011. március végére 270,5 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) a negyedév végén 31 százalék volt, ami a társaság által megcélzott 30-40 százalékos sáv alsó szélét jelenti, igaz, ez még osztalékfizetés előtti szám.

De mit vár a menedzsment?

Az év első negyedévében elért eredményeinkben a lassú gazdasági fellendülés jelei mutatkoznak meg. A magyarországi piacon továbbra is biztató jelek mutatkoznak, hiszen nőtt a mobil forgalom, valamint a vezetékes és a mobil szegmensben egyaránt mérséklődött az ügyfélelvándorlás - nyilatkozta Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban.

Ugyanakkor az erős verseny és a fő piacaink érettsége változatlanul kedvezőtlenül befolyásolták üzleti teljesítményünket. A TV szolgáltatások és az összekapcsolt csomagok mellett egy új stratégiai kezdeményezéssel jelentünk meg a hangalapú vezetékes szegmensben. Az év elején elindítottunk egy új átalánydíjas fix vezetékes ajánlatot, a "Hoppá" díjcsomagot. A csomag keretében minden magyarországi vezetékes és TMobile szám korlátlanul hívható egy fix havidíjért. Ez a magyar távközlési piacon egyedülálló ajánlat már most nagyon jó eredményeket ért el: vezetékes előfizetőink 15 százaléka már átváltott az új csomagra és ezen előfizetők 85 százaléka két éves hűségszerződést írt alá. Bár a már jelenleg is érzékelhető forgalomnövekedés ellenére az új csomag rövidtávon az ARPU csökkenéséhez vezet, hosszabb távon a hűségszerződéseknek köszönhetően kedvező hatásra számítunk a vezetékes ügyfélelvándorlás tekintetében. Az elmúlt 12 hónap során sikerült jelentősen, 65 százalékról 55 százalékra csökkenteni az egyetlen vezetékes szolgáltatásra előfizető ügyfelek arányát is tette hozzá.

Marad a menedzsment előrejelzése

Az eredményeket ugyan kedvezően befolyásolták a magyarországi ingatlanértékesítések is, a személyi jellegű és egyéb működési költségekben elért megtakarítások egyértelműen kedvező hatással voltak a nyereségességünkre. Az ingatlanértékesítések nélkül számolt működéshez kapcsolódó EBITDA 1,5 százalékkal nőtt. A jövőre nézve megerősítjük célkitűzéseinket - mondta Mattheisen - 2011-ben 3-5 százalékos bevétel csökkenésre és 4-6 százalékos működéshez kapcsolódó EBITDA csökkenésre számítunk. Ezen felül célunk, hogy a tavalyihoz képest körülbelül 5 százalékkal csökkentsük beruházásainkat.
Az EBITDA és az árbevétel csökkenésre vonatkozó előrejelzés megegyezik a korábban publikált értékekkel.

A gyorsjelentés teljes terjedelmében itt elérhető.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK