Jól sikerült a csütörtöki aukció

Az Államadósság Kezelő Központ a mára 3 sorozat kapcsán 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett államkötvény aukciókon végül 59 milliárd forintnyi papírt adott el, hiszen egyrészt 119,7 milliárd forintnyi vételi ajánlat jelentkezett, másrészt történelmi összevetésben rendkívül visszafogott hozamelvárásokkal jelentkeztek a vevők. A jegybankelnök-váltás utáni első kötvényaukciók tehát jól sikerültek, a 3 éves aukciós átlaghozam minden idők legalacsonyabbja lett, és az 5, illetve 10 éves kötvénynél is rendkívül alacsony hozamok alakultak ki, ha az ezredforduló óta rendelkezésre álló statisztikákat vizsgáljuk. Ez jórészt egyébként a jegybankelnök-váltással, a monetáris politika várható irányával szorosan összefügg (további, összességében akár jelentős kamatcsökkentések).
portfolio.hu, 2013. március 7. csütörtök, 12:53
Fotó: Napi.hu

A 3 éves (2016/D) kötvényaukción az ÁKK 20 milliárd forintnyi keretet hirdetett meg értékesítésre és az 58,6 milliárd forintnyi vételi ajánlat (illetve az alacsony hozamelvárások láttán) 30 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. A közel háromszoros lefedettség mellett csupán 5,19 százalékos és 5,2 százalékos hozamszint mellett fogadott el ajánlatokat az adósságkezelő, így az átlaghozam 5,2 százalékos lett. Ez 4 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi 3 éves másodpiaci referenciahozamnál és 11 bázisponttal marad el a két héttel ezelőtti legutóbbi kibocsátás átlaghozamától. Amint a bevezetőben jeleztük: ilyen alacsony 3 éves aukciós átlaghozamra az ÁKK oldalán 2000 óta elérhető adatsorban nem volt még példa.

Az 5 éves (2018/A) kötvényből 15 milliárd forintnyit hirdetett meg értékesítésre az adósságkezelő és a 32,8 milliárd forintnyi vételi ajánlatból 15 milliárd forintnyit fogadott el. A bő kétszeres lefedettség mellett az elfogadott ajánlatok hozama 5,59 és 5,65 százalék között szóródott, amelyek mellett az átlaghozam 5,63 százalékos lett. Ez 2 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi 5 éves másodpiaci referenciahozamnál és 3 bázisponttal marad el a két héttel ezelőtti legutóbbi kibocsátás átlaghozamától. A mai aukciós átlaghozam 2005 szeptembere óta a legalacsonyabbnak számít, de ha korábbra visszanézünk, akkor sem igazán találunk ennél alacsonyabb aukciós átlaghozamot az 5 éves futamidő esetén.

A 1 0éves kötvényből (2023/A) a 10 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre 28,4 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges forgalmazók és ezt (valamint a hozamajánlatokat látva) az ÁKK 14 milliárd forintra emelte az elfogadott mennyiséget. A közel háromszoros lefedettség mellett az elfogadott ajánlatok hozama 6,27 és 6,35 százalék között szóródott, amelyek mellett az átlaghozam 6,3 százalékos lett. Ez megegyezik a tegnapi másodpiaci 10 éves referenciahozammal, de 14 bázisponttal elmarad az egy hónappal ezelőtti legutóbbi hasonló futamidejű kibocsátás átlaghozamától. Bár a mai aukciós átlaghozam 30 bázisponttal magasabb az idei első ilyen futamidejű kibocsátásnál, de a 2000 óta rendelkezésre álló idősorban mindössze két alkalmat találtunk (2005 szeptembere, 2003 májusa), amikor a jelenleginél alacsonyabb átlagos hozamszint mellett (rendre 5,44 és 5,95 százalék) tudott eladni 10 éves papírt az adósságkezelő.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkiita, 2013.03.07 18:20

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kajan, 2013.03.07 17:35

@rigolya:

Múlt év februárjában 38 %-on állt a deficit"teljesítés",most 40-en
Gondolom,az eltérés nem " szignifikáns".
Tavaly tartották a tervezett célt...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kajan, 2013.03.07 17:29

@Kotkodus:

Pro libertate-nak,jelentem tisztelettel...
Ha másokat is talált,az csak véletlenek vígjátéka...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kajan, 2013.03.07 17:25

@VoIe:

Sűrűbben lesegessed,már felment 79 közelébe a devizakibocsátás miatt.
Ha beesik egy törlesztés,megint visszalendül.
Ez a mérő már csak ilyen...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2013.03.07 16:34

@Vote:
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/durva_hiannyal_bucsuzik_matolcsy.547337.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html