Kitart az öröm a piacokon

Bár érezhető némi óvatosság, az európai részvényindexek mégis új többéves csúcson zártak kedden.
NAPI, 2013. május 21. kedd, 18:59
Fotó: Napi.hu

Az európai és az amerikai tőzsdeindexek is felfelé araszoltak a hét első teljes kereskedési napján, ami a legtöbb esetben új többéves csúcsot jelent - mégis érezhető volt a piacon némi óvatosság, hiszen szerdán Bernanke kongresszusi meghallgatásán nagy hatású megállapítások jöhetnek. Az Európai Központi Bank és a Federal Reserve laza monetáris politkájában mindenesetre továbbra is bíznak a piacok a jelek szerint, annak ellenére, hogy jópár befektető szerint a november óta tartó rallyban már megérett a helyzet egy vaskosabb korrekcióra. A vezető európai részvénykosarak mind pluszban zártak.

A londoni FTSE-100 0,7, a frankfurti DAX 0,2, a párizsi CAC-40 pedig 0,3 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot, igaz, a madridi és a milánói vezető index egyaránt fél százalékot bukott. A nap nagy vesztese a National Bank of Greece volt, amely a masszív részvénykibocsátás hírére értékének több, mint negyedét vesztette el, és ezzel 4 százalékos mínuszba húzta az athéni kompozit indexet (amely még így is háromszor magasabb értéken van, mint egy évvel ezelőtt).

A Carnival turistahajózási vállalat 6 százalékot zuhant a profitfigyelmezetés miatt - viszont szintén Londonban, éppen ekkorát emelkedett a Marx & Spencer és a Burburry, mindkét ruházati lánc váratlanul jó jelentést tett közzé. A német autógyártók másfél százalékot estek, ami némi befektetői aggodalomra utalhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK