Kivonulnak a tűzoltók a Synergon-szerződésből

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság eláll attól a 2009 júliusi, nettó 149,2 millió forintos szerződéstől, amelyet a Synergon Rendszerintegrátor Kft.-vel kötött az úgynevezett Erőgazdálkodási és Információs-riasztási Rendszer (ERIR) megújítására - közölte a Synergon.
NAPI, MTI-Eco, 2011. február 22. kedd, 07:37

A Synergon a közleményben hangsúlyozza: a Synergon Rendszerintegrátor Kft. egyeztetést kezdeményezett a Fővárosi Tűzoltóparancsnoksággal annak érdekében, hogy a szerződést - "a már végleges, átadásra kész állapotra figyelemmel" - teljes mértékben teljesíthesse a cég. Egyben reményét fejezte ki, "hogy a már leszállított, és végső tesztüzem előtt álló rendszer üzembeállásával egyes katasztrófavédelmi és tűzoltósági munkák Budapesten lényegesen leegyszerűsödnek".

Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-nek elmondta: azért álltak el a szerződéstől, mert a benne foglaltakat a Synergon - amelyet közbeszerzéssel választottak ki - nem tudta teljesíteni.

Kiemelte ugyanakkor: a jelenleg is működő, 10 éve munkába állított "ERIR 1" rendszer biztonságosan működik, ezen fogadja a beérkező hívásokat, ennek működésében nincs fennakadás.

A szóvivő kifejtette: a beruházás során több probléma - késedelmes, hibás, illetve részteljesítés - is felmerült, valamint olyan súlyos működési hibák, amelyek "veszélyeztették a riasztási rendszer jövőbeli üzembiztos működését". A vállalkozó a hibákat teljes körűen nem tudta kijavítani, így nem tudott megfelelni a kötelezettségeinek - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy a tűzoltóság az eddig kifizetett összeget visszaigényli.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK