A Napi Gazdaság cikke

Jelenleg pánik közeli hangulat van a piacon, ami abból is jól látszik, hogy hiába jönnek jó makrohírek, az euró napról napra gyengébb lesz - mondta Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank elemzője. A befektetők ugyanis teljes mértékben elvesztették a bizalmukat, amit szavakkal már nem lehet helyreállítani.

Ezzel szemben Amerikában jó irányba halad a gazdaság, sőt sokan már kamatemelést is elképzelhetőnek tartanak az idén, de ez a Raiffeisen elemzője szerint inkább csak az évfordulón vagy a jövő év elején lesz esedékes. Mindez tehát fundamentális oldalról is támogatja a dollár erősödését.

A Raiffeisen elemzői a túl nagy esés miatt rövid, illetve középtávon inkább az euró erősödését várják, ami szeptemberig szerintük az 1,35-ös szintet jelentheti.

Ugyanakkor hosszabb távon egyértelműen az amerikai deviza lehet a favorit, s többéves távlatban az egy az egyben átváltást sem tartják elképzelhetetlennek. Gelencsér Zsigmond, a Buda-Cash elemzője ugyanakkor egyelőre a paritásra nem lát indokot, ehhez szerinte újabb komoly rossz hírekre lesz szükség, például arra, hogy valamelyik európai ország ismét segélyre szorul.

Az 1,20-as, illetve 1,15-ös szintig Gelencsér szerint is elmehet az árfolyam. Nagyon nehéz most megmondani, mikor lehet vége a dollár erősödésének, ugyanakkor nagyon komoly szintek törtek. Az elemző szerint különösen érdekes az 1,2476 körüli keresztárfolyam áttörése, miután ezen a szinten a Lehman-csőd környékén volt az árfolyam. (Lapzártánkig a napi csúcs 1,2235 volt.)

A fundamentumok alapján az euró/dollár iránya lefelé mutat és eső csatornában van technikailag is - mondta el Saághy Pál, az Equilor deviza-üzletkötője is.
A középtávú trendcsatornából csak akkor ugrott ki rövid időre, amikor bejelentették a 45 milliárdos görög csomagot (ez volt a legelső görög pakk).

Akkor gappel nyitott, de könnyedén visszament a csatornába és sem a 110 milliárdos, sem pedig a 750 milliárdos csomag nem volt rá tartós hatással. Ez az euró gyengeségét mutatja az Equilor elemzője szerint is.

Európában ráadásul komoly megszorítások következnek, ami tartós recesszióval járhat, azzal kiegészítve, hogy az eurózónában a kamatok ezen a szinten fognak maradni. Sőt, bár még nem volt rá precedens, elképzelhető egy kvantitatív könnyítés, hogy pénzt öntenek a piacokra.

Az ECB most ugyan megveszi a görög államkötvényeket, de ezt a pénzt vissza is szippantja a piacról, vagyis sterilizálja azokat - hívta fel a figyelmet. Rövid távon ugyanakkor az euró túleste magát és lehetséges benne némi konszolidáció, viszont még az idén az 1,15-ös szinteket is tesztelheti Saághy várakozása szerint is, hosszabb távon pedig ő sem tartja kizártnak a paritást sem.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!