A terméket kiötlő cég, a Veriana vezérigazgatója, Rob Swagger elképzelései szerint a spekulánsokon és a befektetőkön túl akár a film bukása ellen fedezeti pozíciót felvevő producerek, színészek, illetve iparági szereplők is érdeklődhetnek a termék iránt.

A cég idén nyáron indítaná az első kontraktust, mégpedig az augusztus 20-án bemutatásra kerülő Takers című bankrablós krimire. A kontraktust négy héttel a bemutató előtt nyitnák meg, és a bemutató hétvégét követően a bevételi adatok beérkezésekor futna ki, a külön az erre a célra létrehozott platformon, a Trend Exchange-en.

A CFTC bizottsága 3-2 arányban fogadta el a termék bevezetését, mivel - indoklásuk szerint - egy mozifilm bevételei tulajdonképpen tekinthetők árupiaci terméknek és vajmi kevéssé különböznek egy vállalat egy részvényre eső várható nyereségétől vagy fontos gazdasági adatoktól, így határidős kontraktust is létre lehet hozni belőlük. A két nemmel szavazó bizottsági tag azonban különvéleményt fogalmazott meg, mivel szerintük a termék nem felel meg a vonatkozó törvényi előírásoknak.

Egyikük, Bart Chilton leszögezte, ezzel az erővel terrortámadások időpontjára vagy éppen a Fehér Ház elleni ufótámadás esélyére is létre lehetne hozni kontraktust. Chilton legfőbb aggálya, hogy a nagy filmstúdiók marketinggel és egyéb eszközök latba vetésével manipulálhatják az árfolyamokat, ami egyéb árupiaci termékeknél lehetetlen. Egy adott kukoricatermesztő farmján hiába történjék bármi is, annak nem lesz kihatása az egész amerikai termelésre, egy film körül csapott felhajtás azonban befolyásolhatja a nézőket és ezáltal a bemutató hétvégéjének látogatottságát is.

Mindeközben egy másik szolgáltató, a Cantor Exchange is hasonló (ám nem teljesen azonos módon működő) kontraktusok CFTC általi jóváhagyására vár. S míg a Veriana terméke elsősorban az intézményi ügyfeleket szolgálná ki (5000 dolláros legkisebb kötésmérettel), addig a Cantor a kisbefektetőket célozná.

A filmipar - élén a hat legnagyobb stúdiót tömörítő amerikai mozgóképszövetséggel (MPAA) - azonban a bevezetendő ügyletek tiltását szeretné elérni, ami a szenátus által már elfogadott, ám a képviselőházi szavazás előtt álló pénzügyi reformcsomagnak is részét képezi. Érvelésük szerint túl nagy a manipuláció esélye, ráadásul adott esetben a határidős kereskedés egy film nézettségét is ronthatja. Amennyiben sikerrel járnak, a mozifilmek bemutató hétvégi bevétele lehetne a vöröshagyma után a második olyan termék, amelynek határidős kereskedését törvény tiltaná.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!