Tegnap hozta nyilvánosságra szokásos májusi féléves felülvizsgálatainak eredményét az MSCI, mely nem hozott változást most sem a magyar országindex esetében. A befektetők által is figyelt és benchmarkolt MSCI Magyarország standard indexbe továbbra is 3 részvény tartozik: az OTP, a Mol és a Richter - írja a portfolio.hu.

Miután az MSCI a likviditásra vonatkozó elvárásokon lazított, a magyar részvényeknél elsősorban a piaci kapitalizáció alakulása az, ami lényeges lehet, emiatt történhetnek változások az index összetételében. Vagyis egész pontosan egy részvény van, ahol ez téma, a Magyar Telekom, ami ezen feltétel miatt esett ki a standard indexből évekkel ezelőtt.

Bár a Telekom részvényei az idei évben jól teljesítettek, a visszakerüléshez még nagyságrendekkel magasabb árfolyamra lenne szükség, ráadásul úgy, hogy eközben a világ fejlett részvénypiacai nem csinálnak semmit. Legutóbb idén márciusban számolt a portfolio.hu, akkor 660 forint körüli tőzsdei árat kalkulált, aminél a Telekom átvihetné a limitet az MSCI standard indexbe való bekerüléshez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!