FTSE Russell piaci adatszolgáltató bejelentette, hogy jóváhagyta az M&S, továbbá a Hikma Pharmaceuticals, a Dechra Pharmaceuticals és a Diploma bekerülését az FTSE-100 indexbe. A Dechra 2022 decemberében, míg Hikma ugyanezen év szeptemberében került ki az indexből. A Diploma először csatlakozik az indexhez. A cégek a Johnson Matthey, az Abrdn, a Persimmon és az RS Group részvényeit váltják.

Az M&S részvényei a FTSE-250 indexből kerülnek vissza a FTSE 100 indexbe.

Az index összetételének végleges változásait az európai piacok augusztus 30-i zárása után teszik közzé. Az M&S részvényei a FTSE-250 indexből kerülnek vissza a FTSE 100 indexbe.

Az M&S részvényei az idei év eleje óta 77 százalékkal drágultak, a cég piaci tőkeértéke 4,3 milliárd font.

Az 1884-ben alapított M&S késve alkalmazkodott az online vásárlás növekedéséhez, amit hátráltat a 300 ruhaüzletből álló öröksége is.

Az áruházlánc sok üzlete a második világháború előtti idők óta működött, és már nem a megfelelő helyen, vagy nem megfelelő méretű volt, nem igazodtak a piaci kereslethez. Az M&S komoly szerkezetátalakítás hajtott végre, és ennek köszönhetően a karcsúsított vállalat a korábbi veszteség után ismét nyereségessé vált, részvényárai nőni kezdtek.

Itt a vége – végleg elhagyja Magyarországot a multi

Bezár a Marks&Spencer utolsó magyarországi boltja, amely a Duna Plázában található. Bővebben>>>

Az 1984-ben alapított FTSE-100 az Egyesült Királyság legnagyobb, tőzsdén jegyzett vállalatait tartalmazza piaci tőkeértékük alapján, a tagság pedig az üzleti presztízs jele. Az indexet évente négyszer alakítják át a részvényárfolyamok mozgásának megfelelően.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!