Megörültek a befektetők a recesszió végének (bővített)

Emelkedtek a nyugat-európai vezető indexek annak örömére, hogy a National Bureau of Economic Research (NBER) szerint a 2007 decemberében indult amerikai recesszió már 2009 júniusában véget ért. A befektetőkben ez azt a reményt is felerősítette, hogy a következő visszaesés is elkerülhető.
NAPI, 2010. szeptember 20. hétfő, 18:28

A Stoxx Europe 600-as index 1,3 százalékos erősödést könyvelhetett el a hét első napjára.


A nyugat-európai vezető indexek közül pedig a FTSE-100 1,7 százalékkal 5603 pontra, a CAC-40 1,8 százalékkal 3788 pontra, míg a DAX 1,4 százalékkal 6295 pontra erősödött a nap végére.

A dublini ISEQ részvényindex 1 százalékos erősödést tudott felmutatni, miután az ír pénzügyminiszter visszautasította azokat a pletykákat, hogy az ország nemzetközi pénzügyi segítségre szorulhat. Az igazi tesztje ennek a keddi állampapír aukció lesz a MarketWatch szerint.


A másik érzékeny pont Portugália, ahol szerdán tartanak 750 és 1 milliárd euró érték közötti állampapír aukciót. Az ország vezető indexe, a PSI 20, 0,2 százalékkal gyengült a nap végére.


A görög ASE index is esett, a nap végére 0,8 százalékkal gyengült, miután napközben a Bank of Greece megerősítette stressztesztjének elhalasztására vonatkozó híreket.


A DAX emelkedésében az Infineon Technologies segédkezett, a vállalat papírjai 3 százalékkal drágultak. A BMW és a Daimler papírjai is rallyztak, előbbi 3,6, utóbbi 2,3 százalékkal emelkedett.


A Mexikói-öbölbeli olajszivárgást végleg elfojtó BP papírjai is drágultak 2,1 százalékkal.

A világ legnagyobb minőségellenőrző cégének, az SGS-nek a részvényei pedig 5,4 százalékkal rekord szintre drágultak 8 milliárd svájci frankot elérő bevételének hírére.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK