Megszaggatták a bankpapírokat

Éles fordulat következett be a világ tőkepiacain: a hétfőn még depresszióba forduló tőzsdéken hurráoptimizmus lett úrrá, miután az amerikai Fed bejelentette likviditásbővítő csomagját.
NAPI Online, 2008. március 11. kedd, 17:19
Fotó:

A BÉT zárásának idején a vezető nyugat-európai tőzsdék közel 2 százalékos pluszt mutattak, és az amerikai indexek is körülbelül ugyanilyen mértékű emelkedést produkáltak. A BUX hektikusan mozgott a nap folyamán: a nyitás utáni első órában képes volt némi emelkedésre is, majd utána hanyatlásnak indult. Utána fél kettőig csendesen oldalazgatott, majd a Fed bejelentésének hallatán meredeken vágtázott felfelé, majd egy újabb hullámvölgy után újra visszakapaszkodott a csúcsra. Végül az index 22 414 ponton zárt, ami 3,1 százalékos csökkenésnek felelt meg.

Az összes vezető papír emelkedett, de a világ tőkepiacaihoz hasonlóan Budapesten is banki papírok ugrottak meg a legjobban. Az OTP 5,9 százalékkal emelkedett a napi záróárat jelentő 6700 forintos szintre, 33 milliárd forint meghaladó forgalom mellett, és ezzel kiérdemelte a nap nyertese címet. Persze szektortársa, az FHB sem kívánt kimaradni a hosszból, így a kisebbik banki papír 3,5 százalékos növekménnyel lepte meg befektetőit, ami 1500 forintos árat jelent. Kiemelkedően teljesítettek a Magyar Telekom papírok is, ahol a 831 forintos záróár 3,4 százalékos pluszt jelent.

A Richter befektetői 2,4 százalékos profitot könyvelhettek el, ha kivárták a 36 845 forintos zárást. Az Egis is képes volt pozitív tartományban mozogni, igaz árfolyamának 1,7 százalékos, 17 500 forintra történő bővülése szerényebb a Richterénél. A Mol papírjaira gyakorolta a legkisebb hatást a hétfői bejelentés, a pozitív környezetben 22 400 forintra emelkedett az árfolyam, ami 1,4 százalékos javulást takart. Az érdemi forgalmat produkáló részvények közül a nap vesztese az AAA Auto lett, amelynek papírjai az elmúlt kereskedési napok mélyzuhanása után újabb 3,9 százalékkal morzsolódott le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK