Megválhat alapkezelőjétől a Deutsche Bank

A Deutsche Bank átvilágítja alapkezelői üzletágának működését, mielőtt annak sorsáról döntene - mondta el John Cryan bankvezér. A Bloomberg cikke szerint az alapkezelői üzletággal kapcsolatos megfontolások azért kerülhettek most előtérbe, mivel a banknak meg kell erősítenie a tőkehelyzetét.
portfolio.hu, 2016. október 28. péntek, 09:06

Cryan elmondta, hogy felkérte az alapkezelői üzletág új vezetőjét, Nicolas Moreau-t, hogy vizsgálja felül az alapkezelő működését és álljon elő egy tőkeallokációs tervvel. Az üzletággal kapcsolatos találgatások már azóta mennek, hogy kiderült, a német nagybank akár 14 milliárd dollárt is fizethet az amerikai hatóságoknak. Az ügyhöz közel álló források szerint a bank a tőkehelyzete javítására részben vagy teljesen is megválhat alapkezelőjétől.

Az ügy már csak azért is fontos, mivel korábban a bankvezér az alapkezelői üzletágat a fő üzletágak közé sorolta, miután az egyik legjövedelmezőbb üzlet a bankon belül. A harmadik negyedévben az alapkezelő 216 millió eurós adózás előtti eredményről számolt be, ami 52%-kal nagyobb a tavalyi harmadik negyedéves adatokhoz képest. Igaz, az ügyfelek most 8 milliárd eurónyi tőkét vontak ki, ami kétszer magasabb összeg, mint az egy évvel ezelőtti.

A Deutsche Bank tegnap tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben az elemzőket is meglepő, 278 millió eurós nyereségről számolt be. A Wall Street-i bankokhoz hasonlóan a kötvénykereskedési aktivitás növekedésén profitált nagyot a legnagyobb német bank, és bevétele is az elemzői várakozást felülmúló összeg, 7,5 milliárd euró lett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK