Megzuhant a Nokia, de Európa zöldben zárt

Mérsékelt erősödéssel zártak szerdán a vezető nyugat-európai részvényindexek, miután mérsékelték veszteségeiket a New York-i mutatók.
NAPI, 2010. június 16. szerda, 19:13

Az FTSE-100 0,4 százalékkal 5238 pontra emelkedett, a CAC-40 ugyanennyivel 3676-ra, míg a DAX 0,3 százalékkal 6191 pontra kúszott fel.

Az emelkedésben a biztosítók és a gyógyszergyártók részvényei jártak az élen, ám a Nokia 9 százalékos árfolyamzuhanást eredményező profitfigyelmeztetése éberségre intette a befektetőket.

Az európai államadósságokkal kapcsolatos aggodalmakat mindeközben enyhíthette, hogy Franciaország 60-ról 62 évre emelné a nyugdíjkorhatárt, az IMF pedig határozottan cáfolta, hogy bármiféle mentőcsomag készülne Spanyolország számára. A spanyol Ibex 35 részvényindex mégis eséssel zárt, a mutatót a bankpapírok húzták le.

Szabadulni igyekeztek a befektetők a Daimler és a BMW részvényeitől is, miután a Volswagen jelezte, kihívásokkal teli lesz a 2010-es esztendő az egész iparág számára. A VW-papírok megúszták az esést, mert a cég azt is közölte, hogy eladásainak és üzemi eredményének emelkedésével számol.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK