Mészáros újabb családi cégében lehet üzlettárs bárki

Folytatódik az Opus Global Nyrt. tőzsdei cégbe való apportálások folyamata. Ezúttal a Viresol Kft-t apportálják 26,7 milliárd forintos értékben. A vállalkozás még Visonta Projekt néven 6,2 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól, a búzakeményítőgyár-beruházást pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 17. hétfő, 09:55

Még 2016 szeptemberében nyilvánította a kormány egy rendelettel kiemelt beruházássá a Visonta Projekt Kft. által tervezett búzakeményítő-gyár építését. Ezt akkor azzal indokolták, hogy a beruházással a heves megyei térségben a több mint 26 milliárd forint értékű beruházás miatt 250 új munkahely jön létre. Közvetve, a gyár zavartalan működéséhez szükséges szolgáltatások (karbantartás, őrzés- védelem, fuvarozás, árumozgatás, bérszámfejtés, étkeztetés) megvásárlásával a projekt még további 500 munkahelyet is teremt a régióban.

A Visonta Projekt kft. korábban 6 milliárd forintos állami támogatás mellett az Eximbank és az MKB Bank révén is hitelt vett fel. A cég nevét a - Céginfo.hu adatai szerint - idén februárban változtatták meg Viresol Kft-re.  A cégadatbázis adatai szerint a vállalkozás befektetett eszközállománya 15,55 milliárd forint volt 2017-ben, árbevétele alig haladta meg a 100 millió forintot, míg adózás előtti eredménye 6,2 millió forint körüli veszteség volt. Mindemellett volt 17 milliárd forintnyi kötelezettség állománya.

Azt már korábban, idén februárban bejelentette a Mészáros Lőrinc egykori felcsúti polgármester, a miniszterelnök szomszédja érdekeltségébe tartozó, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Opus Global Nyrt-be apportálja több saját, vagy családi vállalkozásához köthető társaságát, vagy azok üzletrészeit. A folyamatban a Mészáros és Mészáros Kft. 51 százalékos, az R-Kord Építőipari Kft. 51 üzletrésze, a Visonta Projekt Kft. 51 százalékos, a Kall Ingredients Kft. további 24 százalékos, a Geosol Kft. 51 százalékos és a Mátrai Erőmű Zrt. 20 százalékos üzletrésze került volna a bejelentés szerint az Opusba.

Érdekesség, hogy a Visonta Projektből már Viresol Kft-vé avanzsált társaság egyik tulajdonosa is a Mészáros és Mészáros Kft., mellette pedig a Szíjj Lászlóhoz köthető közbeszerzési sztárcég, a Duna Aszfalt Kft. a másik birtokos.

Hétfőn az Opus bejelentette, hogy 26,7 milliárd forintos értéken apportálja a Viresol Kft. üzletrészét. Ezzel újabb lépés valósul meg az idén februárban bejelentett, a tőzsdei társaság működésében meghatározó tőkeemelés-sorozatból. A Viresolról azt írják, hogy az egyik legnagyobb modern keményítőipari üzem a régióban.

A BÉT honlapján közzétett határozat szerint az Opus Nyrt. igazgatósága döntésével elfogadta a Viresol Kft. 51 százalékos üzletrészének apportját a szakértő által meghatározott 26 684 073 966 forint piaci értéken. A független szakértő által elvégzett jövedelem alapú (diszkontált cash flow) módszertani értékelés szerint a Viresol 100 százalékos saját tőkéjének nettó, kötelezettségek nélkül számított becsült piaci összértéke meghaladja az 52,3 milliárd forintot. A tőkeemelés során kibocsátandó új részvényeknél a februárban bejelentett 611 forintos árfolyamot veszik figyelembe.

A közleményben azt írják: a nagyfokú előzetes érdeklődés miatt a beruházás közben döntöttek a termékportfólió és a kapacitás bővítéséről; az újabb üzemegységek 2019 tavaszától további alapanyagokat állítanak elő: maltodextrint, kationos keményítőt és különböző takarmánymixeket. Az üzem nettó értékesítési árbevétele meghaladja majd az évi 100 millió eurót és összesen 280 embernek ad munkát.

Az Opus Global Nyrt. Igazgatósága annak érdekében döntött a tőkeemelések előkészítéséről, hogy a tőzsdei társaság üzletrészek apportjával szerzett új vagyonelemekkel kiegészülve a BÉT egyik meghatározó, a magyar gazdaság húzóágazatait jól tükröző ipari és termelő társaságává fejlődjön. Az Opus saját tőkéjét jóval 100 milliárd forint fölé növelheti a megkezdett tőkeemelés-sorozat. A társaság részvényesi értékteremtésének fontos lépése a tulajdonszerzés a Viresolban, az ügylet lezárásával a társaság várható eredményére, profittermelő képességére és tőkeszerkezetére jelentős pozitívummal kiható termelő vállalat kerül az Opus konszolidációs körébe.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tlg01, 2018.09.17 11:49

óvatosan ez egy mutyi részvény
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html