A vezető kínai tőzsdemutató, a Shanghai Composite Index 8,3 százalékot esett a hétfői kereskedésben, több száz cég áresése átlépte a felfüggesztést megelőző, napi 10 százalékos értékváltozási korlátot és az elemzők megosztottak abban, hogy mi lehet a folyatatás. Múlt hét kedd óta, amikor a kormány megemelte az értékpapírok adásvételének adóját, 15,3 százalékkal zuhant a kínai részvénypiac – amivel 340 milliárd dollárral csökkent összkapitalizációja –, átlépve a 10 százalékos határt, amelyen túl medve piacról beszélnek a szakértők. A csökkenés hátterében elsősorban a kisbefektetők pánikja áll, akik eladási szenvedélyét az sem állította meg, hogy a hivatalos kínai pártsajtó első oldalas cikkekben ecsetelte a gazdaság rózsás közép- és hosszabb távú kilátásait. A további fejleményekkel kapcsolatban felmerülnek nagy mélyrepülést váró, illetve visszafogottabb elemzői értékelések is. Az első körbe tartozók arra hívják fel a figyelmet, hogy a tőzsde tavaly 130 százalékkal ugrott meg, míg az idén a múlt hét keddig 62 százalékkal ívelt fel, ami teret ad a visszaesésnek. Aggodalomra adhat okot az is, hogy olyan társaságok árfolyama is megroggyant, amelyek jól állták a múlt heti esést, illetve hogy bizonyos intézményi befektetők is vontak ki pénzt a börzéről. Az optimistábbak szerint bár akár 30 százalékos zuhanás is lehet a dolog vége, de ez még mindig csak azt jelenti, hogy a spekulatív befektetők távoznak a piacról, a kínai cégek hosszabb távú jövőjében bízók maradnak, ami határt szab a völgymenetnek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!