Milliárdos nyereségről számolt be a Takarék Jelzálogbank

A Takarék Jelzálogbank Nyrt. 2018 első fél évében 4,144 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a tavalyi első fél évi 158 millió forintos nyereség és a második félévi 8,347 milliárd forintos veszteség után - írja az MTI a hitelintézet Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett jelentésére hivatkozva.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 16. csütörtök, 19:49

A nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint készült konszolidált jelentés szerint a jelzálogbank 2017 decemberében értékesítette a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt.-n kívüli részesedéseit, így a 2018 első féléves konszolidált mérleg már csak a két bank és a Magyar Kártya Zrt. mérleg- és eredménytételeit tartalmazza.

Az értékesített társaságok eredménye a megszűnő tevékenységek között jelenik meg a 2017-es adatokban. Tavaly az első fél évben a folytatódó tevékenységek adózott eredménye 330 millió forint, a megszűnt tevékenység eredménye pedig mínusz 172 millió forint volt, míg a második fél évben a folytatódó tevékenységek után 11,541 milliárd forint veszteséget, a megszűnt tevékenységek után pedig 3,194 milliárd forint nyereséget könyvelt el a csoport.

A jelzálogbank MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint már érződnek a Takarék Csoport tavaly nyáron elfogadott, 2021-ig szóló stratégiájának pozitív hatásai. A működési kiadások tudatos csökkentése is hozzájárult az első félévi pozitív eredményhez, továbbá az is pozitívan hatott, hogy a Takarék Jelzálogbank - a Takarék Csoport ötéves stratégiáját követve - értékesítette a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt.-n kívüli részesedéseit - írták.

Vida József, a Takarék Jelzálogbank elnöke a közleményben felhívta a figyelmet, hogy a jelzálog-hitelintézet 2018 áprilisától nem vesz részt közvetlen lakossági jelzáloghitelezésben - e funkcióját teljes mértékben átadta a Takarék Kereskedelmi Banknak -, kizárólag a jelzáloglevél-kibocsátásra és a jelzáloghitel-állományok refinanszírozására összpontosít. Ennek köszönhetően a konszolidált refinanszírozott állomány a 2017 végi 76,6 milliárd forintról 2018 első fél évének végére több mint 14 százalékkal, 87,6 milliárd forintra nőtt, a külső banki partnerek refinanszírozott ügyleteinek száma pedig meghaladta a 20 ezret.

A mintegy 1000 milliárd forint értékű jelzáloglevél-piacon minden ötödik magyarországi jelzáloglevelet a Takarék Jelzálogbank bocsátja ki, valamint tucatnyi hazai bank Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutató (JMM) teljesítéséhez szükséges jelzáloghitel-állományát refinanszírozza. A teljes refinanszírozott állomány több mint 10 bank között oszlik meg, ami azt jelenti, hogy a törvényi előírás által érintett hitelintézetek csaknem fele veszi igénybe a Takarék Jelzálogbank szolgáltatását.

A hitelintézet közleményében kiemelte, hogy elsőként a Takarék Jelzálogbank szervezett március elején olyan aukciót, amelyen a felajánlott értékpapírok minden tekintetben megfeleltek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018 februárjában elindult jelzáloglevél-vásárlási programja feltételeinek.

A Takarék Jelzálogbank arra törekszik, hogy versenyképes árazás mellett, képes legyen nagy piaci volumenek kezelésére, amiben az idei kedvező szabályozási és piaci tendenciák is segítik. A lakáshitelezési piac tartós élénkülésétől, az MNB jelzáloglevél-piaci vásárlásaitól, valamint a JMM minimális szintjének 15-ről 20 százalékra való emelésétől jelentős refinanszírozási aktivitást és a refinanszírozott állomány további növekedését várják - fejtette ki a közleményben a jelzálogbank elnöke.

A Takarék Kereskedelmi Bank a magyar számviteli sztenderdek alapján 1,8 milliárd forint adózás után eredménnyel zárta az első fél évet, és 182,8 százalékkal több lakáscélú jelzáloghitelt helyezett ki, mint az előző év azonos időszakában. A lakáscélú hitelezésben az állományi piaci része 3,8 százalékról 4,2 százalékra emelkedett egy év alatt. Ez alapvetően a nagyon kedvező piaci környezetnek (az alacsony kamatnak, a nagyobb lakásvásárlási kedvnek, az építőipar fellendülésének és a tovább javuló családi otthonteremtési kedvezményeknek) köszönhető. A vállalati folyósításon belül kiemelkedő maradt a kötött felhasználású hitelek kihelyezése (22 milliárd forint 2018 első félévében), amelyek az előző év azonos időszakához viszonyítva 81,2 százalékkal nőttek.

A Takarék Jelzálogbank részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A bankpapírok a csütörtöki kereskedést 1,35 százalékos, 8 forintos erősödéssel, 600 forinton zárták, az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 793 forint, a legalacsonyabb 501 forint volt.

A fotó forrása: Pixabay

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK