BUX 270,04 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 55 504,98 ponton zárt pénteken. 

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a pénteki kereskedésben az OTP árfolyama több fontos támaszt is letört, amelyek így 14 180 forint közelében már ellenállást jelentenek.

Pénteken az OTP-részvények ára 395 forinttal, 2,75 százalékkal 13 970 forintra csökkent, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, hogy a Mol továbbra sem tudta leküzdeni a 2700 forintos ellenállást, míg fontos támasz 2620 forintnál húzódik. Pénteken a Mol árfolyama nem változott, 2662 forinton zárta a kereskedést 698,2 millió forintos forgalomban.

Richter az 50 napos mozgóátlagról tudott fordulni, amely 8850 forintnál továbbra is meghatározó támaszt képez, míg ellenállás 9060 forintnál található. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,59 százalékkal 8965 forintra nőtt, a részvények forgalma 913,9 millió forintot ért el.

Magyar Telekom lefelé korrigált, támasz 460 forintnál, míg ellenállás 473 forintnál látható. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,07 százalékkal 463 forintra esett, forgalma 169,1 millió forint volt.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!