Mínuszba csúszott a BUX - Ugrottak az árampapírok

Hullámzó teljesítményt nyújtott a csekély mínuszban záró BUX.
NAPI Online, 2006. augusztus 23. szerda, 16:45
Fotó:

A nap első felében gyengélkedő BUX dél körül megindult felfelé, majd visszaesett a lendület. Záráskor 22 115,71 pontot ért a BUX, ami 0,1 százalékos csökkenést jelent tegnaphoz képest. Vegyesen szerepeltek a vezető papírok: a Mol 1,5 százalékot veszített értékéből, így az utolsó papírok 22 265 forintos árfolyamon cseréltek gazdát, a Magyar Telekom pedig 821 forinton végzett, azaz 0,6 százalékos veszteséggel hagyta maga mögött a mai napot. Az OTP és a gyógyszerszektor felfelé haladt, a bankpapír 0,2 százalékkal 6365 forintra erősödött, a Richter 0,9 százalékkal 46 210 forintra, az Egis pedig 2,4 százalékkal 31 200 forintra drágult.

A kisebb forgalmú papírok közül az áramrészvények piacán mutatkozott jelentős vételi nyomás: a kereskedés közben felfüggesztett Démász árfolyama 12,3 százalékkal emelkedett, az Elmű és az Émász pedig 6,5, illetve 5,4 százalékos erősödést produkált.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK