Mínuszban a BUX, mínuszban a tőzsdék

A bizonytalan startot követő felívelés után lassan csorgott le kedden a BUX. Pirosban zártak a nyugat-európai tőzsdék is, de New Yorkban szintén hasonlóak a kilátások.
Napi.hu, 2013. november 12. kedd, 17:54
Fotó: Napi.hu

A BÉT indexe - amely napközben a 19 ezres szintet is becélozta - 0,1 százalékos veszteséggel 18 727,94 ponton zárt. A BUX-ot főként az 1,1 százalékkal 4450 forintra visszaeső OTP húzta le, de nem segített a Telekom 275 forintos záróárat eredményező, 1,4 százalékos vesztesége sem. Eközben a Mol 1,2 százalékkal 14 445 forintra erősödött, a Richter pedig 0,1 százalékkal 4403 forintra kúszott fel.

A BÉT gyengélkedése nem volt kivételes, hiszen a Footsie 0,1, a DAX 0,3, a CAC-40 pedig 0,6 százalékkal süllyedt, nyitás után több mint két órával a New York-i indexek pedig 0,3 százalék körüli mínusznál jártak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK