Elfogadta az igazgatóság javaslatának megfelelő 50 milliárd forintos osztalékfizetést a Mol közgyűlése. A részvényenkénti osztalék mértéke pontosan nem derült ki, az előzetes számítások alapján valahol 480 és 500 forint között lehet, amelynek pontos összege és módja később kerül meghatározásra. Ez az összeg alacsonyabb mint a tavalyi 60 milliárdos szint, akkor azonban az osztalék tartalmazott 13 milliárdos rendkívüli kifizetést is.

A közgyűlés elfogadta a társaság mérlegeit, ahol igen jelentős eltérés mutatkozik az osztalékfizetés alapjául szolgáló anyavállalati, illetve a konszolidált mérleg között. Az előbbi 120 milliárdos pozitív eredményt mutat 2391 milliárdos nettó árbevétel és 61 milliárdos pénzügyi eredmény mellett. A részvényesek számára legfontosabb nemzetközi konszolidált mérleg 4893 milliárdos bevételt, 104 milliárdos pénzügyi veszteséget és 51 milliárdos veszteséget mutat.

A Mol eladósodottsága alacsony, 20 százaléknál nem nagyobb, ezért elérhetőnek látjuk az 500 forintos osztalékfizetést részvényenként - mondta el Molnár József vezérigazgató a tavalyi évről szóló beszámolójában. A következő években is szeretnék fenntartani az egyre növekvő osztalékfizetést a részvényesek számára. Az mostani kifizetés a Magnolia kötvényesek számára mintegy 1,2-1,25 százalék plusz jövedelmet jelenthet.

A mostani környezetben láthatóan a downstream üzletág adja az eredmény nagyobb részét, a Mol-csoport 60 dolláros olajár mellett 2 milliárd dollár újrabeszerzési áron számolt tiszta EBITDA értéket termelhet. Tavaly 511 milliárd forint volt az EBITDA, ami 2,2 milliárd dollárnak felelt meg, igaz jóval alacsonyabb dollárárfolyam mellett. Ennek 53 százaléka a kitermelésből, 40 százaléka pedig a downstream üzletágból származott tavaly, míg az idén úgy tűnik ez az arány a downstream irányába fog eltolódni.

Jelenleg 1,5-1,8 milliárd dollár körüli beruházással számolnak, ami alacsonyabb mint a korábbi, mivel egyes beruházásásokat felül kellett vizsgálni a külső körülmények miatt - például több partnerük nem képes finanszírozni a tervezett beruházásokat.

A közgyűlés további 18 hónapra megadta a megszokott sajátrészvényvásárlási felhatalmazást az igazgatóságnak akvizíciós ellenértékként történő felajánlás, egyes szerződéses jogok gyakorlása, részvényárfolyam védelme és a rugalamasság megőrzése céljából.

Drasztikus olajáresés mellett is jól teljesít a cég

Gyors lefolyású, de hatékony közgyűlés volt - mondta Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatója a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján. A cég a kettős fejlesztés mellett - azaz a kitermelés mellett a finomítókat is fejlesztette - tette le voksát évekkel ezelőtt és ez bevált, így most  drasztikus olajáresés mellett is jól teljesített a cég.

A kelet-európai régió jobban növekszik mint Európa, ez meglátszik a  szénhidrogén-fogyasztáson is. Ma már Magyarország interkonnektorokon keresztül szinte az összes országgal kapcsolatban van, ami az ellátásbiztonság szempontjából rendkívül fontos, többek között ez tette lehetővé az ukrán-orosz konfliktus hatásaitól való védelmet.

A finomítói hatékonyság a következő 3 évben újabb 500 millió dollár plusz jövedelmet kell, hogy hozzon, miután a múlt évben egy évtizede a legjobb downstream teljesítményét érte el - mondta a vezér. Úgy látja, hogy a Molstratégiája igazolta a várakozásokat.

A társaság az iráni szankciók feloldásával várhatóan ottani terület iránt is érdeklődik, ahogy a Kurdisztánban folyó háború csillapodásával is azt várják, hogy megszülethet a Bagdaddal való megállapodás. Ekkor nyílhat tere annak, hogy kurdisztáni befektetés is igazán termőre fordulhasson. Hernádi szerint a Mol nem lát okot, hogy a 60 dollár körüli olajár az idén jelentősen változzon, ezért most úgy látják, hogy az idei teljesítmény a tavalyi második félévére emlékeztet.

Az INA-ügy rétestésztaként nyúlik - fogalmazott Hernádi. Szavai szerint valójában nem tudják, hogy a horvát partner mit akar. Ma már a részvényesek sem veszik túl komolyan az INA-val kapcsolatos híreket. Ezek legnagyobb része inkább a horvát politikai élet változásait, mint a részvényesek szempontjából fontos folyamatokat tükröz, amelyek inkább egy lassú, akadályok között de haladó fejlődést mutatnak vállalati szinten - mondta Hernádi. Az INA esetleges megvásárlására nemcsak orosz, de más vevő is mutatott érdeklődést, erről azonban nem kívánt többet mondani.

(A szerző rendelkezik Mol-alapú kötvényekkel.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!