A nyitást követően szinte azonnal 22 705 pontig zuhant a BUX index értéke, majd felrántották, s húsz perccel a nyitás után 22 968 ponton állapodott meg, ami 0,4 százalékos csökkenés keddhez képest. Az OTP 5933 forinton is járt, majd gyorsan visszajött 6000 forint fölé, egészen 6030 forintig, ami 20 forinttal marad el a tegnapi záróártól. A Mol részvények is meglehetősen hektikusan viselkednek, az első reakció a kereskedés tegnapi leállítását követő újraindításra egy nagy öntés volt 22 610 forintig, innen pattant 23 300 forintra, ami nagyjából a tegnapi utolsó kötés árának felel meg. A Magyar Telekom egy százalék mínuszban, 540 forinton jár, a Richter 0,3 százalékkal 35 995 forintig emelkedett, az Egis fél százalékkal, 19 250 forintra esett.
Az econet ma tovább menetelt, 33 forintig, ez 6 százalékos drágulás, az AAA Auto-t minimális forgalom mellett adták be 5 százalékkal 262 forintig.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!